A Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások és a nyaralni indulók miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhelyek kilépőoldalán vasárnap délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján. Szerbia irányába háromórás, Románia felé egyórás a várakozási idő.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarországon a társasházi, lakótelepi lakások esetében a legtöbb garázs osztatlan közös tulajdonba tartozik, eladás esetén viszont bármelyik albetétes élhet elővásárlási jogával akár utólag (jelenleg 3 éven belül) is. A cikkünkben bemutatott eset viszont állatorvosi lova annak, hogyan húzódhat évekig a magyar bíróságokon egy ilyen ügy úgy, hogy a bírói gyakorlat teljesen inkonzekvens, ráadásul eljárási hibáktól hemzsegnek a perek és maguk az ingatlanjogászok sem állnak a helyzet magaslatán. Nem meglepő, hiszen maga a jogalkotó kavarta fel úgy az állóvizet, hogy a zavarosban pénzéhes ügyvédek és befektetők halásznak.
Szerző(k): Szabó DánielNem áll meg a drágulás az új autók piacán, pedig már eddig is minimum 20 százalékkal mentek fel az árak, de egyes modellek esetén akár ennek kétszeresével is. Egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak új autót.
Szerző(k): Komócsin SándorPénteken csökken a benzin és a gázolaj piaci ára, amely természetesen továbbra sem érinti a magyar rendszámú autók saját tankjába töltő vezetőket.
Szerző(k): Szász PéterA számos ösztönző hatására az utóbbi időben Magyarországon is megfigyelhető az elektromos járművek fokozódó térnyerése - állapította meg a Deloitte elemzése.
Szerző(k): Domokos LászlóA parkolási díjak emeléséről és jövő júliustól a díjköteles parkolási zónák kibővítéséről döntött a szegedi közgyűlés hétfői ülésén. A legdrágább díjzónában július 1-jétől megemelt 535 forintos óránkénti parkolódíj 2023. január 1-jétől 600 forintra emelkedik. A minden zónára érvényes éves kombinált parkolóbérlet ára 352 ezer forintra emelkedik, de a belvárosi lakók 13 750 forintért vásárolhatnak otthonuk környezetében érvényes éves bérletet; 2024-ben 650 forintra emelkedik a szegedi belvárosban az órás parkolás ára, az éves kombinált bérlet pedig 384 ezer forintba kerül majd.
Szerző(k): Szász PéterAz egymást követő magyar kormányok szenvedélyesen építtettek autópályákat, ám ha figyeltek volna arra, hogyan csinálják ezt Hegyeshalomtól nyugatra, nem épültek volna kihasználatlan szakaszok. A G7 számítása szerint 1500 milliárd forintot költött a magyar állam felesleges vagy túl korán megépült sztrádákra.
Szerző(k): Komócsin SándorJúlius elsejétől több nagyvárosban emelik a parkolási díjakat - írja a Telex. Változás jön Győrben, Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Miskolcon és Budapesten is. Pécsett a díjak nem, de a szabályok módosulnak.
Szerző(k): Szász Péter