A jövő nyáron induló gyorsutalási banki rendszernek köszönhetően akár hétvégén is lehetőség lesz például a fizetések kiküldésére; az utalt összeg öt másodpercen belül megérkezik az egyik számláról a másikra - mondta Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója az M1 és a Kossuth Rádió közös műsorában.
Szerző(k): Domokos LászlóAz EU egy hamarosan életbe lépő szabálymódosítással megnyitotta a pénzügyi piacot a fintech-cégek előtt, amelytől azt várták, hogy konkurenciát teremtenek a bankoknak. A verseny helyett azonban a kis cégek és a nagy pénzintézetek között partnerség alakult ki. Eközben a horizonton feltűntek a nagy techcégek is, amelyek a jövőben szintén rávethetik magukat a pénzpiacokra. De mikor lesz az Amazonnak, a Google-nek, vagy a Facebooknak bankja? - többek között ezekről a témákról volt szó a Fintech Banking Summit banki felkészültségről szóló kerekasztal-beszélgetésén.
Szerző(k): Szabó DánielA bankoknak sokkal élesebb versenyre kell felkészülniük a jövőben, ehhez a mostaninál korszerűbb szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, ennek egyik első lépéseként 2019 második felében Magyarországon bevezetik az azonnali fizetések rendszerét - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinek az MTI-hez eljuttatott tanulmányából.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy szingapúri vállalat a határidős piacokon kezdett cukorfelhalmozásban, ami annak fényében aggasztja a többi szereplőt, hogy tavaly a világ készleteinek 8 százaléka ment keresztül a cégen. Közel 25 százalékkal nyomták le a cukor árát a piacokon.
Szerző(k): Szabó DánielAz MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) jóváhagyta az azonnali fizetési szolgáltatás működési modelljét, ezzel megkezdődhet a magyar pénzügyi infrastruktúra egyik legjelentősebb középtávú fejlesztése - adta hírül a jegybank.
Szerző(k): Economx