bajnai_gordon

02.
18.
15:11
Bajnai szerint öt év múlva teljesülhetnek az euróbevezetés feltételei

Bajnai szerint öt év múlva teljesülhetnek az euróbevezetés feltételei

A bizalmat nevezte a jó gazdaságpolitika alapjának Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás, valamint az Együtt 2014 hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Szerző(k): NAPI
02.
13.
09:20
Bajnai megígérte a röghöz kötés eltörlését (javított)

Bajnai megígérte a röghöz kötés eltörlését (javított)

Ha kormányra kerül az általa fémjelzett politikai erő, akkor eltörlik az egykulcsos adót és az egyetemisták röghöz kötését eredményező szerződéseket - ígéri Bajnai Gordon, a Hazai és Haladás Egyesület elnöke. A Fideszből akkor is kipasszírozzák a változtatásokat, ha nem lesz kétharmaduk.

Szerző(k): NAPI
02.
12.
14:16
Bajnai: elindítani, leállítani, megtartani

Bajnai: elindítani, leállítani, megtartani

Az első és legfontosabb feladat a bizalom helyreállítása magyar gazdaságban - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő a HBLF konferenciáján. A bizalom újraélesztésével a beruházások beindítására van szükség, ennek kell a gazdaságpolitika fókuszába állnia.

Szerző(k): Domokos László
02.
12.
09:08
Bajnai: az IMF egy műbalhé

Bajnai: az IMF egy műbalhé

Bajnai Gordon szerint a kormányváltás után elsőként helyre kellene állítani a szolidaritást Magyarországon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója erről kedden a TV2 Mokka című műsorában beszélt.

Szerző(k): MTI
02.
11.
19:14
Bajnai: javuló formát mutatott a magyar csapat

Bajnai: javuló formát mutatott a magyar csapat

Futballhasonlattal érzékeltette a Magyarországnak járó európai uniós támogatásokról szóló brüsszeli tárgyalások eredményét Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke a Közép-európai Egyetemen (CEU) hétfőn azt mondta: a magyar csapat nagy hátrányba került az első félidőben, de a másodikban szépített.

Szerző(k): MTI
02.
09.
16:35
Évet értékelt Bajnai

Évet értékelt Bajnai

Az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya - mondta Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke szombaton, hozzátéve: azon fog dolgozni, hogy felépítsék \"a remény koalícióját\".

Szerző(k): MTI
02.
06.
11:27
Bajnai ajánlatot tett Orbánnak

Bajnai ajánlatot tett Orbánnak

Bajnai Gordon nyilvános vitára hívja Orbán Viktort - közölte az Együtt 2014. Indoklásul azt írták: a Fidesz álcivil szervezetek mögé bújva hazugságokat terjeszt terveikről, és szembesíteni szeretnék \"a valósággal\" a miniszterelnököt.

Szerző(k): MTI
02.
04.
17:22
Bajnai kétezer milliárd forintért lobbizik

Bajnai kétezer milliárd forintért lobbizik

Bajnai Gordon európai uniós illetékesekkel - köztük Johannes Hahn regionális fejlesztési ügyekben illetékes EU-biztossal - folytatott hétfőn Brüsszelben megbeszéléseket, és a Magyarországnak járó támogatás értékének lehetőség szerinti megőrzéséért lobbizott.

Szerző(k): MTI
01.
29.
15:25
Így készül Bajnai a kormányzásra - jön az Adóalkotmány?

Így készül Bajnai a kormányzásra - jön az Adóalkotmány?

Az adótörvények módosítását szabályozó adóalkotmányt tervez bevezetni Bajnai Gordon - ha 2014-ben kormányra kerül. Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara ebédjén a volt miniszterelnök pontokba szedte a kilábalás legfontosabb lépéseit.

Szerző(k): Szakonyi Péter