Balesetek, torlódások nehezítik már pénteken kora délután a közlekedést.
Szerző(k): EconomxMájus 1-jén egy muzeális autó ütközött egy vonattal a 71-es főúton, a Balatonakarattya és Balatonkenese közötti vasúti átjáróban. A Veszprém vármegyei rendőrség által közzétett képek alapján egy ritkaság tört össze a balesetben.
Szerző(k): Horváth TiborTársadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány május 10-i határidővel azt a tervét, hogy a gépjármű üzemeltetésének fogalma helyett bevezeti a gépjármű használatának a fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a biztosítási kötelezettség ezentúl lényegében a gépjármű bármilyen használatára kiterjed majd, a versenyeket leszámítva. A zöldkártya kiállításában is változásokat terveznek.
Szerző(k): EconomxSzigorú a közvélemény. Ha az autóvezetési alkalmasság szóba kerül, gyakran a forgalomban bizonytalanul kóválygó idősekről, illetve a bedrogozva száguldó és villanyoszlopra tekeredő fiatalokról esik szó. Alábbi írásunkban utánajárunk, hol lehet az igazság, illetve milyen közlekedésbiztonsági tervek vannak ebben a megosztó ügyben.
Szerző(k): Sánta AndrásEgy krokodil gyomrából került elő egy horgász Ausztráliában, aki horgászás közben tűnt el. Két napi keresés után a rendőrök két krokodilt is befogtak, és az egyik gyomrában találták a férfi maradványait.
Szerző(k): Varga CsengeVádat emeltek az óvodás kislányt buszban felejtő sofőr ellen, amiért hosszú órákig a bezárt buszban hagyta a gyermeket, aki a felforrósodott járműben elájult. A kislány pár nap múlva meghalt.
Szerző(k): Varga CsengeMeghalt egy amerikai hegymászó a világ legmagasabb hegycsúcsának számító Everesten, a 69 éves alpinista halálát az expedícióját szervező cég jelentette be kedden.
Szerző(k): Varga CsengeElütöttek egy 92 éves férfit az M0-s autóúton vasárnap este, majd a gázoló elhajtott, és a forgalomban legalább 40 autó keresztülment a földön fekvő áldozaton. A baleset után a helyszínelők fél kilométer hosszan találtak emberi maradványokat az úttesten. A segítségnyújtás nélkül elhajtó sofőrt még keresik, azonban a kisbuszt megtalálták.
Szerző(k): Varga Csenge