Először áll bíróság elé egy sofőr, a Tesla önvezető funkciója miatt, ugyanis helytelenül használta azt és halálos balesetet okozott - írja a Zöld Pálya.
Szerző(k): Szász PéterEgy 23 éves férfi meghalt, 24 éves férfi utasát pedig életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, miután autójukkal egy fának hajtottak a XVIII. kerületben, a ferihegyi repülőtérre vezető úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): Szász PéterMegkezdődött a dunai hajóbaleset károsultjai és az áldozatok hozzátartozói által a balesetben részt vevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen indított polgári per pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A 78 felperes összesen több mint 4 milliárd forint sérelemdíjat vár a két hajózási társaságtól.
Szerző(k): Domokos ErikaTilos hókotrót előzni - hívja fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az elmúlt időszak havazásainál több baleset is történt a havat eltakarító járművek előzése miatt. Szombaton - elsősorban a Dunántúlon - újra havazás várható.
Szerző(k): Domokos ErikaA Levegő Munkacsoport – a Cargonomia, a Járókelő Egyesület, a Kávézz a helyszínelővel, a Közlekedő Tömeg, a Magyar Közlekedési Klub, a Sétáló Budapest és a Város és Mobilitás Intézet és a Velo Budapest támogatásával – petíciót indított a „közúti rendszerváltásért”, hogy csökkenjen a halálos baleset száma Budapesten.
Szerző(k): Szász PéterA lakosságarányos statisztika szerint Veszprém, Vas megye mellett Budapesten történt a legtöbb baleset.
Szerző(k): Csernátony CsabaBüntetőfékezés miatt történt baleset, és emiatt alakult ki több kilométeres torlódás péntek délután az M7-es autópályán, Tárnoknál - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.
Szerző(k): Szepesi AnitaBaleset miatt 8-9 kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán, Tárnok térségében.
Szerző(k): Szepesi Anita