Szeptember 12-én 945 ezer azonnali átutalást indítottak a magyar bankszámlákról, ez pedig új rekordot jelent. Az első félévben pedig az azonnali fizetési forgalom összege több mint 30 százalékkal nőtt.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz apróhirdetések oldalain a csalók újabb módszerrel próbálják az eladókat becsapni. Módszerük az, hogy vevőként jelentkeznek egy interneten található apróhirdetésre, majd egy népszerű csomagküldő szolgáltatás igénybevételével kérik a megvásárolni kívánt terméket átvenni, ezért üzenetben küldenek egy hamis linket, ahol intézhetik a fizetést és a csomagfeladást.
Szerző(k): Szász PéterA mobilfizetést imádják a magyarok, a másodlagos azonosító viszont érdektelenségbe fulladt a jegybank friss adatai szerint. Az infláció és az ukrán menekültek is látszanak a pénzforgalmi adatokban; harmadával többet vásároltak a kártyával a magyarok az idén, mint tavaly. A devizaszámlák száma pedig tízéves csúcsra ugrott a 400 forint fölé ugró euró láttán.
Szerző(k): Herman BernadettÖtvennégyezer utast érinti az, hogy a román Blue Air diszkont légitársaság számláinak zárolására hivatkozva törölte 401, szeptember 6-11. között indítandó járatát - közölte a társaságtól származó információkra hivatkozva a Mediafax hírügynökség, azt követően, hogy a környezetvédelmi alap (AFM) bejelentette: jóváhagyta a cég adósságának átütemezését és feloldotta a cég bankszámláit - írja az MTI helyi tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elmúlt napokban több - a kivitelezésben újnak mondható - adatszerzési csalást követtek el ismert bankok ügyfelei ellen bűnözők. A rendőrség és a bankszövetség az áldozatokkal készült filmekkel hívja fel a figyelmet az új módszerekre. A csalók rafináltak, milliárdos nagyságrendben szedtek ki pénzt gyanútlan ügyfelekből egyetlen negyedév alatt.
Szerző(k): Herman BernadettA felsőfokú tanulmányaikat kezdők jobb, ha még az iskolakezdés előtt nyitnak bankszámlát, hogy időben át tudják gondolni, melyik pénzintézetet választják.
Szerző(k): Herman BernadettSegít a mindennapi pénzügyi döntésekben a Napi.hu. A Financiológus rovatban olvasói leveleket válaszolunk meg, a lapunk csapata és külső szakértők tudását felhasználva. Ezúttal egy bankszámlás telefonos csalási ügyben adunk tanácsot. Írjon nekünk bizalommal a financiologus@napi.hu címre!
Szerző(k): Herman BernadettNemzetközi összehasonlításban is jól áll Szerbia, ha annak alapján készítjük a listát, hogy mekkora összeget utalnak haza külföldről a vendégmunkások, illetve mennyit kapnak külföldi munkájuk után a nyugdíjasok.
Szerző(k): Komócsin Sándor