Tizennégyre nőtt a barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletek halálos áldozatainak száma, miután a Cambrilsban elgázolt egyik nő belehalt sérüléseibe a kórházban - írta Twitter-profilján a katalán sürgősségi szolgálat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVan egy magyar sérültje a csütörtöki barcelonai támadásnak, egy nő könnyebben megsérült, de már el is hagyhatta a kórházat - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA 24.hu szerint nehéz pontos információkat találni arról, mely országok állampolgárai sérültek meg a barcelonai terrortámadásban. Korábban 20 nemzetről lehetett tudni, a Guardian most már 24-ről ír.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegerősítik a biztonsági intézkedéseket a legalább 13 halálos áldozatot követelő barcelonai terrortámadás után - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
Szerző(k): Domokos LászlóA rendőrség agyonlőtte csütörtök este Barcelonában a délutáni tömeges gázolásban részt vevő terroristák egyikét - adta hírül a Reuters brit hírügynökség a La Vanguardia című spanyol lap értesülésére hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóA barcelonai főkonzulátushoz csütörtök estig nem érkezett jelentés magyar érintettségről a Barcelonában történt terrortámadással kapcsolatban, egy magyar jelentkezett tájékoztatásért - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóTúszokat ejtett és egy étteremben elbarikádozta magát az óvárosi La Boquería piachoz közeli egyik étteremben annak a kisteherautónak a sofőrje, aki Barcelona központjában csütörtök délután gyalogosok közé hajtott - jelentette az El Periódico című katalán napilap a TV3 katalán televízióra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos László