A baromfiágazatra is kiterjeszthetik a korábban a jégeső, a fagykár, valamint a sertés- és tejpiaci válság enyhítését célzó százszázalékos állami kamattámogatással elérhető agrár Széchenyi-kártyát - tudta meg a Magyar Idők. A folyószámlahitel kapcsán már folynak a tárgyalások a programért felelős Kavosz Zrt. és a Földművelésügyi Minisztérium között.
Szerző(k): Domokos LászlóA több mint hárommilliárd forintos közvetett termelői kárból eddig egymilliárd 164 millió forintot fizetett ki az állam kártalanításként a gazdálkodóknak a madárinfluenza miatt - idézi a Magyar Hírlap szerdai cikkét az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA járvány milliárdos károkat okozott a tenyésztőknek, több szereplő csődközelbe kerülne segítség nélkül. Kárenyhítésre a Földművelésügyi Minisztérium hivatalosan is az Európai Bizottság intézkedését kéri.
Szerző(k): MTIA madárinfluenza miatt bedőlhet a magyar víziszárnyas-ágazat, a feldolgozó cégeknek nem jár kárpótlás a kényszerből leölt állatok miatt kieső bevétel után, ezért dolgozóik egy része máris állást keres.
Szerző(k): EconomxZöldmezős beruházással, 2,8 milliárd forintból kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épül a Csongrád megyei Csengelén, a két ütemben megvalósuló fejlesztés végén az üzem 260 embernek ad majd munkát - közölte Nógrádi Bálint, a Quality Poultry Baromfifeldolgozó és Kereskedelmi Kft. (QP Kft.) ügyvezetője.
Szerző(k): MTI, EconomxMajdnem 10 milliárd forintos közvetett kárral lehet számolni a madárinfluenza miatt - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxA madárinfluenza-járvány miatt a beszállítók csak részben tudják biztosítani liba- és kacsahúsból a hazai üzletláncok által megrendelt mennyiségeket, de van olyan bolthálózat is, amely arról tájékoztatott az MTI kérdésére, hogy karbantartás miatt nem lesznek elérhetőek a friss kacsa- és libatermékek a következő két hétben.
Szerző(k): MTITilos hétfőtől a baromfi szabadon tartása Horvátországban a madárinfluenza terjedése miatt - jelentette be Tomislav Tolusic horvát mezőgazdasági miniszter.
Szerző(k): MTI