Az amerikai részvénypiacnak sikerült emelkedéssel búcsúznia az áprilistól, azonban az erősödés nagy része szinte kizárólag az óriáscégeknek volt köszönhető, ami nem túl jó jel. A héten minden szem a Fedre szegeződik: a félelem oka változatlan, attól tart mindenki, hogy a túlzott szigorítás miatt jöhet a rettegett recesszió.
Szerző(k): EconomxA magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacon 28 százalékkal csökkent a befektetési forgalom tavaly, értéke nem érte el az egymilliárd eurót, miközben továbbra is az irodai és a kiskereskedelmi szektorban köttetik a legtöbb ügylet.
Szerző(k): Varga CsengeA Dunaferr léte kulcskérdés a magyar gazdaság szempontjából, ugyanis párhuzamot lehet vonni egy ország gazdasági teljesítőképessége, illetve vas-és acélgyártási eredményei között – mondta a Vas és Acélipari Egyesülés nemrégiben megválasztott igazgatója a napi.hu podcastjában. Móger Róbert hozzátette, a hazai acélipar kapacitása egyelőre elmarad a régió más országainak gyártási képességeitől.
Szerző(k): Gáll CsongorEnyhe csökkenéssel indul a kereskedés.
Szerző(k): EconomxA külföldi vállalkozások számára Magyarország az idén kevésbé vonzó befektetési célpont, mint egy évvel korábban volt – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2023. tavaszi konjunktúrajelentéséből.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz OTP-nek sem volt túl jó napja, a Richter viszont örült az osztalékoknak. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 189,99 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 43 476,92 ponton zárt kedden.
Szerző(k): EconomxÚjabb globális hitelválság kialakulásától rettegnek a profi befektetők. A nemzetközi alapkezelők hangulata olyan mértékben romlott az elmúlt két hónapban, amire utoljára az ukrán háború kirobbanását követően volt példa. Viszont ha nem jön egy nagy bedőlés a pénzügyi, vagy az ingatlanszektorban, akkor akár jöhet egy komolyabb megpattanás is a piacokon.
Szerző(k): EconomxNagyot profitáltak az európai tőzsdéket üzemeltető cégek részvényei a Credit Suisse bukásából. A megugró volatilitás jót tesz az üzletnek, s bár a pénzügyi szektorban működnek a tőzsdék, egész más a kockázatuk, mint a bankoknak.
Szerző(k): Economx