Az arany ára hétfőn csökkent, mivel a befektetők értékelték a Federal Reserve lehetséges válaszlépéseit a magas inflációs várakozásokra, de az amerikai kötvényhozamok csökkenése visszafogta a veszteségeket. Sok befektető arra vár, hogy kilő az aranyárfolyam a következő hetekben és elérheti a 2000 dolláros unciánkénti szintet. A jelenlegi gazdasági környezet mintha felrúgta volna a piaci szabályokat; zseni vagy bolond az, aki fogadni mer most a nemesfém árára.
Szerző(k): Szabó DánielJelentős visszaesést követően 2021 első félévében ismét növekedésnek indult a nem élő magyar művészek aukciókon elkelt alkotásainak forgalma, míg a kortársak értékesítése az elmúlt években folyamatosan bővült. A tavalyi összértékesítés 5,8 milliárd, míg az idei első féléves 3,7 milliárd forint volt. Az aukción kívüli műkereskedelmi forgalom még legalább ugyanekkora lehet.
Szerző(k): Domokos ErikaAz állampapírok iránti kereslet visszaesett az idén. A kisbefektetők már inkább befektetési alapot vesznek vagy részvényekkel spekulálnak. Jól is keresnek az utóbbival.
Szerző(k): Herman BernadettA kínai államtanács, a pekingi állami és pártvezetés befolyásos döntés-előkészítő szervezete tárgyalásra hívta az ország legnagyobb ingatlanbefektetési cégeit, hogy megoldásokat keressenek az ágazatban gyűrűző, egyre dagadó fizetési nehézségekre.
Szerző(k): Komócsin SándorEurópa legnagyobb nyugdíjreformjának levezénylésére készülnek, ami azzal járna, hogy egy 10 milliárd eurós kezdőtőkével megalapított nyugdíjalappal fektetnének be a tőkepiacokon a németek. Az újonnan felálló szociáldemokrata-liberális-zöld berlini kormányzat így tenné fenntarthatóbbá a nyugdíjrendszerét, amely az egyik legkomolyabb lépés Európában. Példa lehet a hasonlóan elöregedő magyar nyugdíjrendszer számára is, amelyet ugyanígy a dolgozók járulékbefizetései tartanak fenn. Az idő Magyarországon is szorít.
Szerző(k): Szabó DánielA cseh sajtó már azt találgatja, hogy Daniel Kretinsky milliárdos, aki bevásárolhatja magát kisebbségi tulajdonosként az angol West Ham United focicsapatba, be is kebelezheti az egyesületet.
Szerző(k): Komócsin SándorA Squid nevű digitális eszköz jelenleg 2,22 dolláron áll, piaci kapitalizációja pedig meghaladja a 174 millió dollárt.
Szerző(k): Rácz GergőEredetileg 16 napig lehetett volna jegyezni, de három nap alatt elkapkodták a kisbefektetők az összes Autowallis-részvényt az OTP-nél. A társaság eredetileg maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel, ehhez képest három nap alatt ennek majdnem kétszeresét elérő, 2,8 milliárd forintot meghaladó összegű jegyzési igényt adtak le a lakossági befektetők az OTP Banknál 122 forintos maximális áron.
Szerző(k): Herman Bernadett