Öt startupot keres még a Baconsult inkubátora, hogy több tízmillió forinttal és szaktudással segítse az adott céget. Bemutatkoztak az eddigi befektetéseik is, akik közül van, aki a szülő-gyermek közötti konfliktusokat segíti elsimítani, másik orvost talál bárkinek, míg van, aki a jövő it-szakembereit képzi.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA gazdasági szereplők nem sok figyelmet fordítanak az alig több, mint egy hónap múlva esedékes olaszországi parlamenti választásokra, pedig az EU egyik párt hatalomra kerülése esetén sem számíthat sok jóra. És van egy Brüsszelből nézve rémes forgatókönyv is.
Szerző(k): Komócsin SándorCsökkenő árbevétel mellett tízmilliárd dolláros veszteségben zárta a tavalyi negyedik negyedévet a General Electric (GE).
Szerző(k): Szepesi AnitaA befektetők mintha nem akarnák észrevenni, hogy Kelek-Közép-Európában semmit sem csökkent a politikai kockázat a korábban megszokotthoz képest, lelkesen hozzák a régió országaiba a pénzüket, mert úgy látják, semmi sem veszélyezteti a politikai stabilitást.
Szerző(k): Komócsin SándorA befektetők körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a passzív befektetési stratégiák, miközben ezzel párhuzamosan a tőzsdén jegyzett indexkövető alapok masszív előretörése tapasztalható. Az Egyesült Államokban 2016-ban a hagyományos, aktívan kezelt alapokból kifelé áramlott a tőke, míg a passzív portfóliókba komoly összegek érkeztek. Ez azonban az ellenkezőjére fordulhat, ha megváltozik a széljárás a tőzsdéken.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásVéglegesítette 430 darab Airbus A320-as típuscsaládba tartozó repülőgépre szóló megrendelését a Wizz Air szakmai befektetője, az amerikai Indigo Partners - közölte az Airbus az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaVárhatóan már a héten adásvételi szerződést írnak alá a Story4, a Story 5 és a Galaxy tévécsatornákat működtető Digital Media and Communcations Zrt. (DMC) tulajdonjogának megvásásárlásáról - értesült a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóUtolsó Facebook-részvényeinek nagy részétől is megvált a társaság egyik első intézményi befektetője, Peter Thiel - írta a Portfolio.
Szerző(k): Szepesi Anita