December közepe óta esik az egyik Mészáros Lőrinchez köthető cég, a Konzum részvényeinek árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. A jelek szerint ez a trend ma megfordult, amelyben sokat segített a cég reggeli bejelentése leányvállalatai tavalyi eredményéről.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSokáig kérdéses volt, hogy kire cserélik le a kabinetminisztert.
Szerző(k): Szabó DánielMájus 19-én lesz Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle esküvője.
Szerző(k): Domokos LászlóBejelentette az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezet elleni, három éve kezdődött háború végét Haider al-Abádi iraki kormányfő szombaton.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉrezhetően és nagyságrendileg megugrott az építési kedv Magyarországon az erre vonatkozó egyszerű bejelentés bevezetése óta - mondta a Magyar Időknek Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára. Idén csaknem kétszer több családi ház építésére tettek egyszerű bejelentést, mint amennyien két éve engedélyt kaptak ilyen építkezéshez - idézi az MTI a pénteki lapszámot.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKözel négyheti csúcson állt a kőolaj ára szerdán reggel az ázsiai kereskedésben, miután Szaúd-Arábia jelezte, hogy elkötelezett a világpiacon felgyülemlett olajfelesleg leépítése iránt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA négy évvel ezelőttinél jóval több párt alakul Magyarországon nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megpróbálják megszerezni a választások kapcsán kapható százmillió forintos nagyságrendű támogatást, amelyet nem kell visszafizetniük.
Szerző(k): Komócsin SándorA Modern városok program részeként összekötik a 8-as és 82-es utat, és új völgyhíd épül Veszprémben - jelentette be Porga Gyula, a város polgármestere az MTI szerint.
Szerző(k): Szász Péter