Több ezren - egyes becslések szerint akár húszezren is - tüntettek szombat este Belgrádban azért, mert még mindig nem derült fény arra, hogy másfél hónappal ezelőtt kik rombolták le az épületeket a Belgrád a vízen nevű arab finanszírozású építési projekt helyszínén.
Szerző(k): MTICsöndben fogadta el a parlament kormánypárti többsége a magyar-kínai kormányközi egyezmény törvénybe emelését, amely közel 500 milliárd forintért, kínai hitelből újítaná fel a Budapest-Kelebia közötti, alig használt vasútvonalat. A sík terepen futó pálya költsége minden eddigi vasúti beruházásnál nagyobb lenne.
Szerző(k): Papp ZsoltAz Országgyűlés kedden hozzájárult a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának újjáépítéséhez, a 160 kilométer hosszú vasútvonal várhatóan 472 milliárd forintba kerül, amelyet 85 százalékban kínai hitelből, 15 százalékban pedig Magyarország által biztosított forrásból finanszíroznak.
Szerző(k): MTI, EconomxHorvátország mindaddig nem fog hozzájárulni Szerbia európai uniós csatlakozásához, amíg Belgrád vissza nem vonja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket - közölte csütörtökön az ország külügyi és Európa-ügyi minisztériuma (MVEP).
Szerző(k): MTIMunkások sürgölődnek a Belgrád rakparti, egykori kisgazda székház területén. Az évek óta lakatlan épületben hotelt építenek.
Szerző(k): EconomxA szerb főváros éppen jókor, szilveszter előtt szüntette meg az eddig hatályba volt éjszakai szeszesital-eladási tilalmat.
Szerző(k): Barabás T. JánosÓriási gazdasági jelentősége van annak, hogy a Belgrád-Budapest vasútvonal megépítését követően két és fél órára rövidül a menetidő a két főváros között - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Politika című szerb napilapnak adott, vasárnap közölt interjújában.
Szerző(k): MTIMagyarország és Kína képviselői csütörtökön parafálták a kormányközi megállapodást, amelynek jövő heti várható aláírásával megnyílik az út a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításához - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétnapos tárgyalásait követően az MTI-vel Pekingben.
Szerző(k): MTI