Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és a egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére. Összesen 50 milliárd forintot különítenek erre el a büdzsében.
Szerző(k): EconomxVizsgálatot kezdeményezett a belügyminiszter Gálvölgyi János esete nyomán.
Szerző(k): EconomxA kormány többször kísérletet tett a mezőgazdasági öntözési célú és a háztartási kutak összeírására, ám ez a feladat az illegálisan létesített kutak százezres nagyságrendje miatt nem hajtható végre eredményesen, pedig a hatásvizsgálat szerint a kútamnesztia végrehajtásához minden feltétel adott.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraMéltatlannak tartják a javaslatot, hiszen még az infláció emelkedésével sincs összhangban az a 18 százalékos béremelés, amit a kormány javasol az egészségügyi szakdolgozóknak, mondta Soós Adrianna az érdekképviselet vezetője.
Szerző(k): EconomxKiderült mekkora alapbéremelést javasol a Belügyminisztérium az ápolóknak. Növelnék a nem gyógyító területein dolgozók juttatását is. Az ápolók már januárban megüzenték a kormánynak: nem várnak tovább.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs2022 elején a választások előtt elkezdték kiosztani az állami tulajdonú laptopokat a középiskolák tanárainak és diákjainak, azonban a köznevelés digitalizációját szolgáló program elakadt. Idén mégsem folytatták a programot, ahogy azt korábban eltervezték.
Szerző(k): Varga CsengeA tervek szerint 2023. júniusától már az új jogállás, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony lenne érvényben. A Pedagógusok Szakszervezete szerint az új jogviszony hátrányosan érinti majd a pedagógusokat.
Szerző(k): EconomxÖt kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodához a Pedagógusok Szakszervezete, oktatási kérdésekben lennének kíváncsiak az emberek véleményére. 200 ezer aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy a népszavazást meg lehessen tartani.
Szerző(k): Koncsek Rita