A Belügyminisztérium (BM) egészségügyért felelős államtitkára felelőtlennek és a betegbiztonságot fenyegetőnek minősítette a Magyar Orvosi Kamara azon javaslatát, amely arra buzdítja a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendről szóló szerződést.
Szerző(k): EconomxForr a levegő az egészségügyben, a szakdolgozók megélhetési válsággal küzdenek, nem tudnak nyárig várni a fizetésemeléssel, fogalmazták meg a miniszterelnöknek címzett levelükben. Sztrájktárgyalást és kollektív vitát kezdeményeznek, azonnali 32-55 százalékos béremelést követelnek. Közben az orvosok is február elején egy rendkívüli küldöttközgyűlésen döntenek arról, hogy milyen nyomásgyakorlási eszközt vetnek be a szakmai és egzisztenciális érdekeik megvédése miatt.
Szerző(k): Koncsek Rita500 W-os teljesítmény feletti vízforraló, 750 W-os teljesítmény feletti hajszárító, nagy televízió - egy friss friss belügyminiszteri rendelettervezet alapján ezeket letétbe kell helyezniük a raboknak. A cél, hogy spóroljon a Belügyminisztérium a börtönök rezsijén.
Szerző(k): EconomxEgy új, évenkénti teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány a közoktatásban. A Belügyminisztérium által kidolgozott koncepció kidolgozásához az a kérdőív adhatott támpontot, amit tavaly júniusban és szeptemberben küldtek körbe a pedagógusoknak és az iskolában vagy óvodákban dolgozó nem oktatási tevékenységet végzőknek. A KSH adatai szerint 2022-ben körülbelül 139 ezren dolgoztak a közoktatás különböző szegmensében, a kérdőívet 57 ezren töltötték ki.
Szerző(k): Koncsek RitaA korábbi közléseknek megfelelően, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat, addig 10 százalékos pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány a nemzeti költségvetés terhére – ezt a kormány most rendeletben is rögzítette. A további tervezett béremelés tehát már Brüsszeltől és a Magyarországnak járó uniós források érkezésétől függ - közölte a Belügyminisztérium.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Közszolgálati Egyetemre több mint 400 iskolaigazgatót és pedagógust hívtak meg, az eseményen Pintér Sándor belügyminiszter is részt vesz. A két nagy pedagógus szakszervezet nem kapott meghívást az eseményre. Úgy tudjuk, hogy a fórumon húsz tanár szólalhat fel három perces intervallumokban.
Szerző(k): Koncsek RitaA Belügyminisztérium államtitkára civil szervezetekkel egyeztetett a tanárbérekről. A tárgyalás után Rétvári Bence azt mondta: három év alatt 75 százalékkal emelik a tanárok juttatását. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez egy látszategyeztetés volt a civilekkel.
Szerző(k): Koncsek RitaŐsszel állt elő Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egy javaslatcsomaggal, ami átszabja a praxiskörzeteket, átalakítja az ügyeleti rendszert és a szakápolás rendszerét is. Szakmai szervezetek többször kifogásolták a törvénymódosítást, a Magyar Orvosi Kamara egy egységes fellépésen gondolkodik, amiért elfogadták a törvényt.
Szerző(k): Koncsek Rita