A belügyi szakszervezetek szerint igazságtalan, hogy míg a katonák illetményalapja jövőre 44 600 forintra emelkedik, addig a rendvédelmi illetményalap 10 éve változatlan.
Szerző(k): Vég MártonAz elutasított menedékkérők kitoloncolását szabályozó előírások szigorítására készül a német kormány - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJövő februártól átlagosan 20 százalékos illetményemelést kaphatnak a rendőrök, a túlórapénz megmaradna, de több pótlékot megszüntetne egy belügyi törvénycsomag, amelyet az egyik szakszervezet szerint november 20-ig benyújthat a Belügyminisztérium a parlamentnek.
Szerző(k): Vég MártonEgyüttműködési megállapodást kötött a Belügyminisztérium és az Erste Bank, így a közfoglalkoztatás alapján létrehozott szociális szövetkezetek kedvezményes számlavezetési csomaghoz és egyszerűsített ügyintézésű, olcsó hitelhez juthatnak.
Szerző(k): Domokos LászlóA Belügyminisztérium törvényjavaslata szerint a jövőben már az sem kaphatna menekült státuszt Magyarországon, akit a bíróság valamikor legalább 3 év börtönre ítélt, mondjuk a köznyugalom elleni bűncselekmény miatt.
Szerző(k): Vég MártonSzlovákia 250 menekült ideiglenes befogadására készül, akik hat hónapig maradnának az ország területén. Ez a kormány, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodástervezetből derült ki. A menekülteket az előzetes tervek szerint a homonnai menekültközpontjában fogják elhelyezni - értesült az InfóRádió.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA hétfő óta tartó szemétkáosz megoldásához Pintér Sándor belügyminisztertől kért segítséget Gödöllő polgármestere. Gémesi György szerint az NHKV adminisztratív és pénzügyi gyakorlata akadályozza a közfeladat ellátását. Még két hétig gyűlhet a szemét.
Szerző(k): Vég MártonSzerda késő délután biztossá vált, hogy közös, kormányzati-ellenzéki bizottsági módosító javaslat kerül a parlament elé, amely 2023-ig kitolja a túlszolgálat pénzbeli ellentételezésének lehetőségét az egyenruhások számára - írja a Népszava.
Szerző(k): K. Kiss Gergely