A magyarok többsége egyetért azzal, hogy a kormánynak tennie kell a magas üzemanyagárak ellen, de túlnyomó részük nem az árak maximalizálásával érné el ezt - derül ki a Pulzus Kutató, lapunk megbízásából készített felméréséből.
Szerző(k): Szász PéterAz amerikai energiaügyi minisztérium a Brent olajfajta idei hordónkénti árára vonatkozó előrejelzést 74,95 dollárról 82,87 dollárra emelte meg, és jövőre is magasabb árat vár az általa eddig becsültnél, 67,5 dollár helyett 68,48 dollárt.
Szerző(k): Szabó DánielAmikor ártalomcsökkentésről és környezetvédelemről van szó, sokaknak az elektromos vagy hibrid autók jutnak eszébe, hiszen valóban látványos változás megy végbe az utakon. Magyarországon már egészen megszokottá váltak a zöld rendszámos autók és az utcai töltőállomások, amelyek mellett két – kizárólag számukra fenntartott – parkolóhely van. A tölthető kocsik térnyerése a statisztikákban is látszik, ráadásul nem csak Nyugat-Európában – ahol nem probléma kifizetni az autók magasabb vételárát – de Magyarországon is.
Szerző(k): Szász PéterA horvát kormány egy hónapra ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a mostani rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik, a prémium üzemanyagok szabadárasak maradnak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a hétfői sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Szász PéterSzerdán nem változnak az üzemanyagárak, jelen esetben a beszerzési árak és az eladási árak sem - derül ki a Holtankoljak.hu adataiból.
Szerző(k): Szász PéterA héten 3 töltőállomás már bezárt a hatósági ár miatt - írja a Holtankoljak.hu. Ha a Brent olaj ára tovább emelkedik, illetve a kormány nem engedi el az árakat február 15. után, akkor a sor folytatódik.
Szerző(k): Szász PéterA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) november 15-től több mint kétezer töltőállomást ellenőrzött, a pénzügyőrök eddig mindössze 12 esetben állapították meg a hatósági ár megsértését - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterMiközben emelkedik a Brent ára és a környező országokban a benzinkutak egyre többet kérnek az üzemanyagért, a magyar üzemeltetők vergődnek a rögzített ár, a 27 százalékos áfa és a gyenge forint csapdájában.
Szerző(k): Szász Péter