Ororszország nem örült annak, hogy a Navalnij-ügy miatt Németország lépéseket tett. Most érkezik a válasz.
Szerző(k): Csernátony CsabaElindult a forgalom Berlin és a német főváros körüli Brandenburg tartomány új nemzetközi repülőterén szombaton, az első tervekhez képest kilenc év és egy nap késéssel.
Szerző(k): Rácz GergőMég 2012-ben szinte az utolsó pillanatban fújták le az új berlini repülőtér átadását, hiába mondták, hogy kész, mostanáig nem tudták átadni. Szombaton talán megtörténhet a szalagátvágás.
Szerző(k): EconomxAlekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust kiengedték abból a berlini kórházból, ahol súlyos mérgezés gyanújával kezelték.
Szerző(k): Csernátony CsabaAlekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, akit egy német kórházban ápolnak, miután feltételezések szerint megmérgeztek, felébresztették a gyógyulása érdekében mesterségesen előidézett kómából.
Szerző(k): Komócsin SándorA német hatóságok közölték: készek fellépni egy tervezett tüntetés ellen, amit több csoport épp a járvány miatti védőintézkedések miatt szervezett. A rendőrség szerint a résztvevő csoportok már korábban is felvonultak, és akkor sem tartották be az alapvető szabályokat.
Szerző(k): Rácz GergőA klinikai tesztek eredményei arra utalnak, hogy megmérgezték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust – írja az MTI a berlini Charité egyetemi kórház orvosainak közleménye nyomán. Navalnij állapota súlyos, de nincs akut életveszélyben.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRendőri védelemre szorul Berlinben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, mert valószínűleg mérgezéses támadás áldozata lett hazájában - mondta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna