A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásoknál a környezetvédelmi és a természetvédelmi törvényben előírt engedélyezési határidők a felükre, esetenként negyedükre csökkennek - az erről szóló törvényjavaslat a kormány honlapján jelent meg.
Szerző(k): MTI-EcoMegkezdte a termelést az első Európában létrehozott kínai autó-összeszerelő üzem Bulgáriában. A cég bőven két és fél millió forint alatt kínálja városi autóját.
Szerző(k): NAPIA Happy Choclates Zrt. a harmadik negyedévben kezdi meg termelését. A tervek szerint az 1,2 milliárd forintos beruházás 100 új munkahelyet teremt.
Szerző(k): MTI-EcoA pénztári reálhozamok a vártnál jobban, míg a végtörlesztés alig hatott a múlt év végi és az idei fogyasztásra. A beruházásoknál az egyszeri nagyobb tételek már beépültek a bázisba, így ezek jelenléte csak szinten tartásra elegendő.
Szerző(k): Pintér AndrásElbukhatja Magyarország azt az uniós támogatást, amelyet az M0-s út egyik szakaszának szélesítéséhez nyert, ha nem épül meg a félbemaradt TóPark csomópont - írja a Népszabadság.
Szerző(k): NAPIAz eddigi papíralapú jegyeket és bérleteket új, kártyaalapú elektronikus rendszer válthatja fel 2014-től Budapesten - derül ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kidolgozott projektkoncepcióból, melyet jövő szerdai ülésén tárgyal a fővárosi közgyűlés.
Szerző(k): Diószegi JózsefHa a jelenlegi gazdaságpolitika folytatódik, Magyarország a válság nagy vesztese lesz. Egyelőre zsákutcában van, azonnal meg kell fordulnia − véli Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. Az első lépés a jogbiztonság és a kiszámíthatóság megteremtése legyen.
Szerző(k): Pintér AndrásA járművek 40 százalékát gyártanák Nagyváradon. Az optimista forgatókönyv szerint már tavasszal megindulhat a gyártás.
Szerző(k): MTI