A hazai egészségügyi intézményeket a Nemzeti Kibervédelmi Intézet adatai szerint az elmúlt két évben több zsarolóvírus támadás is érte.
Szerző(k): EconomxFőleg az agglomerációban lett több betegük, ezer fős praxis helyett van, ahol kétezer gyermeket kell ellátniuk.
Szerző(k): EconomxA digitális egészségügyi nyilvántartás sokaknak okoz komoly fejtörést, az Európai Unió számos országa pedig semmit sem tesz azért, hogy segítsen kiigazodni a modern rendszerben azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá.
Szerző(k): Fogarasi KittiA nagy augusztusi vihar miatt beázott a gyermekkórház egyik már felújított épületrésze, ehhez kerestek szakembereket.
Szerző(k): EconomxÉvről évre egyre kevesebb bírságot ró ki a hatóság a parlagfűvel szennyezett területek miatt. Az idei szezonban 3,1 millió forintra büntették a hanyag tulajdonosokat, egy évvel korábban 4,4 millió forint volt országszerte a kiszabott bírság.
Szerző(k): Koncsek RitaMég mindig nem tértek vissza a covid előtti számok az egészségügyben, többek között erről is beszélt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetemen.
Szerző(k): Koncsek RitaA békéscsabai Réthy Pál Tagkórház megindokolta, hogy szeptember 1-jétől december 31-ig miért nem lesz gyermekgyógyászati fekvőbetegellátás szombaton és vasárnap az intézményben.
Szerző(k): Economx2021-ben az uniós tagállamokban a betegek átlagosan 3-8 alkalommal találkoztak kezelőorvosaikkal, egy magyar háziorvos 2022-ben 13-15 ezres betegforgalmat bonyolított. Az Eurostat friss elemzése szerint Szlovákiában, Németországban és Magyarországon mennek a betegek a legtöbbet orvoshoz.
Szerző(k): Koncsek Rita