\"Nem tudni, hogy brüsszeli nyomásra-e\", de Magyarország nem sietteti a svájci bankszámlák megadóztatásáról szóló tárgyalások elkezdését. Az EU egységesen lépne fel, és nem támogatja a tagállamok magánakcióit - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): MTI-EcoNem alaptalan a sejtés, hogy a korábban becsültnél jelentősebb méretű lehet az európai bankokban tartott magyar vagyon mértéke − vezeti le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az unió adataiból Karagich István, a Blochamps Capital Kft. pénzügyi igazgatója.
Szerző(k): Nagy László NándorA hitelintézetek az első negyedévben 79,4 milliárd forint adózott eredményt értek el, ami több mint duplája volt a tavalyi első negyedévinek, ez azonban lényegében egyetlen bank kiemelkedő nyereségének, valamint értékvesztés visszaírásoknak köszönhető. A tavaly negyedik negyedévi csekély csökkenés után ismét nőtt a 90 napon túl lejárt hitelek hitelportfólión belüli aránya - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyorselemzéséből.
Szerző(k): MTIAz Európai Parlament gazdasági bizottsága támogatja azt a javaslatot, amely szerint bankcsődök esetén a 100 ezer eurónál nagyobb bankbetéteket is be lehet vonni a pénzintézet tőkéjének pótlásába.
Szerző(k): NAPIA negatív betéti kamatokról csak belső viták folynak az Európai Központi Bankban, ám nagyon-nagyon sok további információra és elemzésre lenne szükség ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban bármilyen döntés szülessen - mondta Ewald Nowotny, az ECB befolyásos döntéshozója.
Szerző(k): NAPIBizonyos összehasonlításban a németek szegényebbek, mint sok dél-európai ország lakói - derül ki az ECB felméréséből, amely akár érveket szolgáltathat arra, hogy a jövőben Cipruson túl más országok betéteseit is megrövidítsék.
Szerző(k): NAPIEgy esetleges bankcsőd a nagybetétesek vagyonát nem hagyná érintetlenül egy készülő új uniós irányelv szerint - mondta Olli Rehn pénzügyi biztos szombaton a Reuters szerint. A ciprusi mentőcsomag modellje azonban kivételes eset volt - tette hozzá.
Szerző(k): NAPIBanki körökben egyelőre nem érzik a ciprusi intézkedések kellemetlen hatását, a közbeszédben ugyanakkor elkezdődött a morfondírozás azon, hogy Ciprushoz hasonlóan kell-e, lehet-e attól tartani, hogy más európai államban vagy akár Magyarországon a betétesek pénzét használnák fel állami mentőakciókra.
Szerző(k): Nagy László Nándor