Az eddigi adatok alapján 300 ezren kérték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) küldje meg adóbevallási tervezetüket. A postázást már csak bő két hétig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNem kell külön kérni a személyijövelemadó-bevallás elkészítését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1-en.
Szerző(k): Papp ZsoltAz egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek februárban kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. A határidő február 27-én jár le, az elszámolás pedig – az eddig megszokottak szerint – a 16SZJA jelű bevallás benyújtásával teljesíthető.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIdén már a NAV elkészíti az adózók többségének a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Ugyanakkor továbbra is kérhető az szja-elszámolás a munkahelyeken. Ha a munkáltató vállalja annak elkészítését, akkor ez a dokumentum megfelel a tavalyi jövedelmekről szóló szja-bevallásnak.
Szerző(k): EconomxJanuár 1-jétől az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében lehetőség van arra is, hogy az adózók elektronikusan, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vallják be állandó jellegű helyi iparűzési adó (hipa) kötelezettségüket, több önkormányzatot érintő adókötelezettség esetén pedig csoportosan is be lehet küldeni a hipa bevallásokat - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
Szerző(k): MTIJanuártól bővült a családi kedvezményre jogosultak köre, módosult az eltartottak körének meghatározása, emelkedett a két eltartott után járó családi kedvezmény, továbbá változtak az igénybevétel szabályai is - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatóból.
Szerző(k): MTIAz idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató leveleket hétfőtől kézbesíti a posta, ebből mindenki tájékozódhat az idei újdonságokról, illetve arról, hogy milyen feltételek esetén nem tartozik a túlnyomó többséghez, akiknek már az adóhatóság készíti el a bevallását - mondta Tállai András.
Szerző(k): MTIMájus 15-ig 3,2 millió személyijövedelemadó-bevallás érkezett az adóhatósághoz, a május 20-i határidőig még mintegy 1,5 milliót várnak, az adót is május 20-ig kell megfizetni valamint az szja 1+1 százalékáról is addig lehet rendelkezni.
Szerző(k): MTI-Eco