Az Euronics kiskereskedelmi árbevétele több mint 11 százalékkal, 71 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évhez képest, ez a műszaki áruházlánc történetének eddigi legnagyobb éves forgalma - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielLengyelország speciális befektetési övezetei a koronavírus-járvány ellenére sokkal több tőkét vonzottak 2021-ben, mint 2020-ban. Főként egymással szemben áramlik a pénz: Németországból és Fehéroroszországból.
Szerző(k): Komócsin SándorA TikTok videomegosztó portál legnagyobb sztárja majdnem kétmillió dollárral többet keresett tavaly, mint a világ egyik legnagyobb olajvállalatának vezetője egy évvel korábban - jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.
Szerző(k): Domokos LászlóNagy adóbevétel-kiesést okoz a brit költségvetésnek az elkövetkező években az elektromos autók terjedése a RAC Foundation kedden publikált tanulmánya szerint.
Szerző(k): Szász PéterA 2021-es év első négy hónapja még a zárásról szólt, az utolsó három viszont súrolta a "békebeli" 2019-es forgalmat, így a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. igencsak bizakodó az idei esztendőt illetően - mondta Szűts Ildikó, a társaság vezérigazgatója az Iforádiónak.
Szerző(k): Szász PéterAz önkormányzatok gazdálkodásának közvetítésével működő kormányzati megszorító politika óriási gondokat okoz a megyei jogú városok jelentős részének. A megszorítás több tíz millió forintos nagyságrendű.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál vártnál kisebb negyedéves bevételről jelentett csütörtökön és azzal számol, hogy egész évi bevételnövekedése 2014 óta a legkisebb lesz a kínai kereslet mérséklődése és a szigorúbb hatósági szabályok miatt.
Szerző(k): Szász PéterA Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni vesztesége 266,6 millió forinttal 665 millió forintra nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán szerdán.
Szerző(k): Szász Péter