A Pfizer számára komoly bevételnövekedést jelent a BioNTech német vállalattal közösen kifejlesztett koronavírus-vakcina. Az amerikai cég tökéletes adóoptimalizációjához holland, gibraltári, luxemburgi és delaware-i leányvállalatokat használ fel, hogy spóroljon az állami terheken. A Pfizer 2020-as éves jelentése 13,5 százalékos "effektív adókulcsot" említ, vagyis arányosan kevesebb adót fizet, mint egy hollandiai kis pékség.
Szerző(k): Szabó DánielAz elemzői várakozásoknál alacsonyabb lett a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége az első negyedévben.
Szerző(k): Csernátony CsabaA dán ékszercég bevétele áprilisban annak ellenére ugrott meg az egy évvel korábbihoz képest igen jelentősen, hogy a boltjaik negyede még mindig zárva zart - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA tönk szélére sodorta a pozsonyi tömegközlekedési vállalatot a koronavírus-járvány, a cég bevételei a korábbi töredékére csökkentek, mégsem akarja szűkíteni a járatokat a szlovák főváros vezetése.
Szerző(k): Barabás JúliaTíz százalékkal nőtt a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír cégcsoport árbevétele, és elérte az 52 milliárd forintot, adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) hat milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban még 2,5 milliárd forint volt. A vállalat az idén a belföldi és az exportpiacokon is enyhe növekedéssel számol - írja az MTI a társaság beszámolója alapján.
Szerző(k): Szabó DánielAzzal, hogy a céges rendezvények jelentős része elmarad a járványhelyzet miatt, a cégvezetők szerint információhiányt , sőt piacvesztést is elszenvedhetnek a vállalkozások.
Szerző(k): Molnár CsabaA Mattel amerikai játékgyártó bevétele rekordmértékben, 47 százalékkal emelkedett az első negyedévben, részben a Barbie babák és a Hot Wheels autómodellek iránt megugrott keresletre.
Szerző(k): Domokos LászlóBiankó csekket kér a kormány a parlamenttől, úgy emelnék ugyanis a költségvetési kiadásokat, hogy nem derült ki mire akarják fordítani valójában a pénzt a minisztériumok.
Szerző(k): Komócsin Sándor