Súlyos, élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat tártak fel egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az ellenőrök az ott tapasztalt általános takarítatlanság, továbbá a nem nyomonkövethető, valamint lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóSzlovénia erősen fertőzött régióiban bezárják a vendéglátóhelyeket, hogy javítsanak a súlyosbodó járványügyi helyzeten, Horvátországban először haladta meg az ezret az újonnan fertőzöttek napi száma - derült ki a koronavírus-válságstábok pénteki közléséből.
Szerző(k): Domokos LászlóNem zárnak be egy postahivatalt sem, a csomagküldési rendszer fejlesztésétől vár hosszú távú hasznot a Magyar Posta, de összeköltözne más szolgáltatókkal is. Tíz százalékos mínuszban vannak idén, és a fejlesztésekre soha nem volt elég pénz - mondta Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a Népszavának adott szerdai interjújában.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus-járvány megfékezése érdekében Csehországban szerdától november elsejéig bezárják az általános iskolákat, amelyek a felső tagozaton áttérnek a távoktatásra. A klubok, bárok és a vendéglők pedig november 3-ig lesznek bezárva - közölték a cseh kormány ülése után hétfőn késő este Prágában.
Szerző(k): Szepesi Anita„Bezárjuk az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet” – mondta hétfőn szó szerint Áder János köztársasági elnök a főleg iskoláknak szóló Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitóelőadásán. A hvg.hu rákérdezett, hogy valóban ez lenne a kormány terve.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA világ utóbbi években egyre csak növekvő alumíniuméhsége ellenére a spanyolországi San Ciprian-i Cervoban működő üzemet a bezárás fenyegeti. Az elbocsátások oka elsősorban az, hogy az elektrolízishez szükséges villamos energia biztosítása jelentős többletköltséget jelent. Ha lesz új tulajdonos, akkor már nem sokáig.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBezár az év végéig az ABB ózdi gyára. A februári hír hónapokon át tartó folyamatos leépítésről szólt, több mint ezer ember veszíti el a munkáját. A cég kivonulásának a város költségvetésére is drasztikus hatása van. Tárgyalások kezdődtek ugyan más vállalat betelepüléséről, de még mindig nem tudni semmi biztosat a gyártelep jövőjéről. Munka a közelben kevés van, az idősebb munkavállalók attól félnek, hogy senkinek nem kellenek, a tartós megoldásig csak az idénymunka marad. Helyszíni riport.
Szerző(k): Kónya ÁdámBár Orbán Viktor kormányfő pénteken már bejelentette, az új maszkszabályok eddig rendelet formájában még nem jelentek meg, így a boltosoknak egyelőre még nem kellett lépni - írta a Blokkk.com.
Szerző(k): Domokos László