A digitális jegybankpénz, mint törvényileg kibocsátott fizetőeszköz, a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére - mondta Kolozsi Pál Péter, az MNB igazgatója a Külügyi és Külgazdasági Intézet kerekasztalán.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt hónapokban amúgy is nagyot menetelő bitcoin árfolyamának hatalmas lökést adott hétfőn a Tesla bejelentése. E szerint a cég nemcsak bevásárolt a kriptodevizából, de ezentúl azzal fizetni is lehet az autóiért.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA virtuális pénzek legutóbbi látványos piaci felfutása kellett ahhoz, hogy világszerte sokaknak eszébe jusson, rá kellene néznie évekkel ezelőtt indított befektetéseire. Erre jött a fájdalmas fordulat: egy elveszített jelszó miatt nem tudtak hozzáférni több tízmilliárd forintos vagyonukhoz. A teljes bitcoinállomány nagyjából ötöde így úszik a virtuális térben.
Szerző(k): Rácz GergőAz elmúlt év nyarán 2075 dollárral történelmi csúcsra futott az arany unciánkénti ára. Azóta a jegyzés gyengült, ám befektetők számára az év egyik hangsúlyos kérdése, hogy a nemesfém ára idén áttöri-e újra a lélektaninak mondott 2000 dolláros álomhatárt. A felvetés azért aktuális, mert egyes elemzések szerint kihívóként egy új eszköz, a Bitcoin is megjelent a horizonton. Kétségeknek azonban nyoma sincs a BÁV befektetési aranytömb (BCA) forgalmában. A társaság ugyanis minden idők legnagyobb árbevételét könyvelhette el 2020-ban.
Szerző(k): Herman BernadettA befektetők olyan szélsőségesen optimista hangulatban kezdték az évet, hogy az könnyen egy komolyabb eséshez vezethet. Amitől nagyon fél mindenki, az az oltási programok akadozása - derül ki egy friss felmérésből.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz igazán vagyonos befektetők teljesen tisztában vannak vele, hogy lufi van a tőzsdén. Azonban ettől nem félnek, hanem keresni próbálnak rajta és szerintük a kockázata is csökkent annak, hogy az kipukkadhat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMiközben a bitcoin árfolyama minden idők legmagasabb szintjére ugrott, az optimista piaci szereplők szerint a digitális pénz előtt további jelentős növekedés van, és átveheti az arany szerepét a nemzetközi kereskedelemben. Közben egy másik virtuális érmének minden bizonnyal befellegzett, miután fogást talált az amerikai piacfelügyelet a kibocsátón, aminek messzire mutató hatása lehet.
Szerző(k): Rácz GergőA Bitcoin szerdán először emelkedett 20 000 dollár fölé, a történelmi rekordról csütörtök reggel visszapattant a kriptovaluta.
Szerző(k): Szabó Dániel