A turizmus újraéledésével egyre erősebb a budapesti reptéri buszjárat kihasználtsága, ezért nem csak kora hajnalban, hanem egész éjjel ki lehet jutni a továbbiakban busszal a reptérre.
Szerző(k): Rácz GergőA Budapest Taxival történt egyesülés után tovább terjeszkedik a Főtaxi: ez akvizíciók helyett térbeli és üzleti növekedést jelent például új üzletágak indításával. A cég tagdíjkedvezménnyel igyekszik csökkenteni a csúcsidőszakban kialakult sofőrhiányt és az utasigények változásával más szerepet szán az élő diszpécserszolgálatnak. Reich Ádámmal, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Szász PéterHa egy önkormányzat nem tudja fenntartani a helyi közösségi közlekedést, akkor az állam „végső menedékes helyi személyszállító közszolgáltatót” jelölhet ki. Az erre vonatkozó módosítás a 2023-as költségvetést megalapozó törvényhez az utolsó pillanatban benyújtott, csaknem százoldalas kormánypárti javaslatcsomagba került bele.
Szerző(k): Domokos ErikaKét közbeszerzés nyerteseként 182,6 milliárd forint keretösszegért üzemeltethet - tíz plusz két évig - közforgalmi autóbuszvonalakat Budapesten a székesfehérvári ArrivaBus Kft.
Szerző(k): Németh GézaA Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2022. július 11-én és 12-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): Szász PéterSzeptembertől az 50-es vonalon is légkondis CAF-villamosok járnak, addig viszont hozzá kell szokni a pótlóbuszozáshoz az Üllői út külső részén.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonSzázötven új autóbuszból álló flotta áll forgalomba jövőre a fővárosban: 2023 májusától 75 szóló és 75 csuklós, klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű szolgálja az utasok kényelmét. Az új járatüzemeltetési szerződéseket pénteken írták alá.
Szerző(k): Rácz GergőA mostani 8-32 ezer forintról 12-50 ezer forintra nőhetnek a BKK-s pótdíjak, de akit elkapnak az ellenőrök és vesz bérletet, alacsonyabb összeggel is megúszhatja.
Szerző(k): Csernátony Csaba