Befejeződtek a Budavári Sikló nagyjavítási munkálatai: felújították a sikló két kocsiját és a sínpályákat. A több hónapig tartó felújítást követően keddtől szállítja ismét az utasokat. A sikló egy évben nagyjából egymilliárd forint árbevételt tud elérni, a koronavírus-járvány miatt azonban töredékére esett vissza a forgalom.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elsődleges vizsgálatok szerint emberi mulasztás okozhatta a január 21-i éjszakai metróbalesetet, amelynek körülményeit nemcsak az illetékes hatóságok, hanem a BKV szakemberei is azonnal vizsgálni kezdték.
Szerző(k): Szász PéterAz M3 vonal Kőbánya-Kispest kihúzó szakaszán, utasok által nem használt területen az éjjel két metrószerelvény ütközött. Egy harmadik szerelvény annyiban érintett, hogy benn ragadt a szóban forgó területen - közölte a BKV Zrt.
Szerző(k): Szász PéterJövő héten dönt a fővárosi közgyűlés az újfajta, időalapú BKK-jegyek bevezetéséről, a jegyek pedig a döntés után, március elejétől lesznek elérhetőek - idézi a Telex Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest, aki egy sajtó-háttérbeszélgetésen beszélt erről.
Szerző(k): Szász PéterEgy ajánlat sem érkezett arra a közbeszerzési felhívásra, amelyben a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. 11 csuklós buszt akart középtávra bérelni.
Szerző(k): Németh GézaMegszületett a BKV 2022-es bérmegállapodása, a csütörtöki tárgyaláson a cég munkáltatói és a munkavállalói oldalainak képviselői a részletkérdések tisztázása után megállapodásra jutottak - adta hírül a cég.
Szerző(k): Szász PéterA BKV 35 millió eurót követel az orosz Metrowagonmashtól, amely a régi metrókocsik felújítása helyett vélhetően új, de leromlott állapotú metrókocsikat adott át. De a korrupciós ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság szerint a CAF-villamosokkal és az Alstom-szerelvényekkel is problémák vannak.
Szerző(k): Szabó DánielAz Uniqa Biztosító Zrt. vállalhatja a BKV vagyon- és felelősségbiztosítását 3 évre, nettó 1 milliárd 278 millió forintért.
Szerző(k): Németh Géza