Hétfőtől folytatódnak a füstpróbák az M3-as metróvonal felújítás alatt álló déli szakaszának állomásain - közölte a BKV.
Szerző(k): Domokos ErikaA nagykörúti villamosvágány déli szakaszának az átépítése 118 millió forinttal drágult, ezzel 1,81 milliárdnál tart a számla. A többletet kiegészítő munka indokolja.
Szerző(k): Németh GézaA hétvégén még gyermekjeggyel utazhatnak a Budavári Siklón Jövő keddtől véget ér a „gyermekjegy mindenkinek” akció.
Szerző(k): Rácz GergőRitkán fordult elő eddig, hogy a budapesti közösségi közlekedés szervezője és központi cége, a BKK veszteséges lett volna, de most megesett.
Szerző(k): Rácz GergőA gyalogos és az autós közlekedést érintő változásokra kell számítani a Nyugati téren az M3-as metróvonal felújítása miatt - közölte a BKV Zrt.
Szerző(k): Domokos ErikaA BKV korszerűsítette a Zugligeti Libegőt, amely augusztustól minden nap közlekedik 10 órától este 7 óráig. A felnőtteknek egy utazás 1200 forintba kerül, a retúrjegyért 1600 forintot kell fizetni. A gyerekek ennek a feléért libegőzhetnek.
Szerző(k): Csernátony CsabaA korábban megrendelt CAF villamosok forgalomba állítását hátráltató technikai hibák és hiányosságok miatt nem utazhatnak még a budapestiek az új CAF Urbos szerelvényekkel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmét egy társaság végzi majd a budapesti közlekedési közszolgáltatásokat, melynek révén hatékonyabbá és gördülékenyebbé válik a fővárosiak kiszolgálása - írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.
Szerző(k): Domokos Erika