Alapjaiban változtatták meg a jegy- és bérletvásárlási szokásokat az új típusú BKV-automaták, amelyek 2014 márciusa óta állnak szolgálatban.
Szerző(k): Szász PéterA szerdai Közbeszerzési Értesítőben a BKV nyilvánosan is visszavonta az M3-as metró egyik felújítási tenderét, a Közbeszerzési Döntőbizottság a visszavonást jogszerűnek nyilvánította.
Szerző(k): Németh GézaPályakarbantartás miatt pótlóbusz közlekedik a hétvégén a 3-as metró helyett Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szerző(k): MTIA BKV napirendjén szerepel az óbudai buszgarázs bezárása. A közlekedési cég kirúgásával helyet csinálhatnának az M3-as metró felújítása alatt járó, nem a BKV által üzemeltetett buszoknak. Az állítólag a Rogán-Habony pároshoz kötő cég a hírek szerint már be is jelentkezhetett a telephelyre.
Szerző(k): EconomxKét cég folytat késhegyig menő versenyt azért, hogy melyikük szállítsa a buszain az M3-as metró felújítása alatt az utasokat. Versenyben lehet még egy harmadik is, ám az közös bennük, hogy alig van tapasztalatuk, vagy semmilyen sincs a budapesti tömegközlekedésben.
Szerző(k): EconomxPótlóbuszok közlekednek a hétvégén a 3-as metró szerelvényei helyett a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest végállomás, valamint a ráckevei HÉV helyett egy szakaszon.
Szerző(k): MTIDöntött a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétválásáról szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, így kiválás útján november elsejével létrejön a Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt. (BHÉV).
Szerző(k): MTIKeményebb munkára van szüksége a BKV-nek ahhoz, hogy a tervezett határidőre bevezesse az elektronikus jegyrendszert. Az elmúlt hónapokban a projekt módosításáról érkeztek hírek, ami kétségessé tette a rendszer elindítását.
Szerző(k): Economx