Valamennyi településen biztosítaná a kormány a napi fogyasztású élelmiszerek, mindennapos alapcikkek helyi beszerzését a Magyar falu programban nemrég meghirdetett, 45 milliárd forintos pályázat támogatásaiból - jelenleg mintegy háromszáz kistelepülésen nincs semmilyen bolt.
Szerző(k): Domokos LászlóA múlt évben még a sok boltzár mellett is csak 10 százalékot ért el a webáruházak összesített forgalma. És nem is nőtt gyorsabban a webáruházi költekezés 2020-ban, mint 2019-ben.
Szerző(k): Molnár CsabaA piac által vártnál rosszabb kiskereskedelmi adatok érkeztek - mi lesz így a magyar GDP-vel?
Szerző(k): Domokos LászlóTavaly decemberben novemberhez képest 0,2 százalékkal, 2019. decemberhez mérten 4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóA Kerékpárosklub közösségi gyűjtéssel összerakta Budapest és több környékbeli település kerékpárboltjainak és szervizeinek térképét.
Szerző(k): Domokos ErikaAz egy főre jutó bolti költekezés novemberben 99 ezer forint volt a hagyományos boltos körben, Budapesten 123 ezer forint, Nógrádban 71 ezer forint. A fővárosi szektor 12 százalékot bukott novemberben, miközben a teljes megcsúszás 0,3 százalék volt.
Szerző(k): Molnár CsabaOkos bevásárlókocsik segítik a vásárlást egy amerikai élelmiszerláncnál. A Kroger üzleteiben a kocsihoz szkenner és mérleg is tartozik, így a vásárlás közben lehet lemérni és beszkennelni a termékeket, az okos kijelző a megvásárolt termékekhez kapcsolódó egyéb árukat is ajánl. A vásárlás végén a kassza helyett a bevásárlókocsin lehet fizetni.
Szerző(k): Csernátony CsabaRomániában is boltokat nyit a Foodpanda a világ egyik legnagyobb ételfutárcége. A pandémia felgyorsította az internetes házhoz szállítási szolgáltatások terjedését, ami bővülő piacokat kínál a vállalatnak Kelet-Közép-Európában is.
Szerző(k): Barabás Júlia