Az amerikai pénzügyminisztériumtól több ezer olyan akta szivárgott ki, amelyek a nagybankok pénzmosás elleni törvényekhez kapcsolódó jelentéseit tartalmazta. Kiderült, a nagybankok simán utaltak tovább olyan gyanús összegeket, amelyek korrupcióból és más illegális tevékenységekből származhattak, az erről szóló jelentéseket pedig csak elképesztő késéssel adogatták le.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSzlovéniában péntek este komoly kormányellenes tüntetések voltak több helyszínen is. Az ügy kiváltója, hogy leváltották a helyi adóhatóság vezetőjét, és a helyére a kormányzó Szlovén Demokrata Párt (SDS) egyik emberét ültették. A leváltás hátterében a Geneplanet céggel kötött irányított közbeszerzés lehet, a társaságtól végül a ljubljanai kormány nem vett lélegeztetőgépeket, de a Janez Jansa vezetésével szövetséges magyar kormány igen. A korrupciós ügy újabb részlete, hogy a szlovén cég adóvisszatérítést kért a magyar üzlet miatt.
Szerző(k): Szabó DánielNancy Pelosi amerikai házelnök bocsánatkérést követel a fodrászattól, ahol még a múlt szerdán szájmaszk nélkül fotózták le - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterBorsodi László Levelek polgármestere indoklás nélkül mondott le július végén. A fideszes politikus ellen a megyei ügyészség 2018-ban vádat emelt nagyon súlyos vádakkal, amelyekről azonban a falubeliek "nem tudnak semmit". 2019 októberében megválasztották polgármesterüknek a politikust.
Szerző(k): Komócsin SándorA német ARD nyomozása szerint Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korrupcióval vádolt korábbi elnöke saját magának utalt ki 356 ezer eurót (125 millió forint) azt követően, hogy erre már nem volt jogosultsága - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Interpol vörös riasztást, a legmagasabb szintű figyelmeztetést adta ki a Wirecard korábbi vezetője, Jan Marsalek ellen. Sajtóértesülések szerint Fehéroroszországban bujkál. Eközben megerősítették egy korábbi vezető halálát is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz FBI és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (U.S. Securities and Exchange Commission - SEC) tavaly zárta el a Microsoft Magyarország korrupciógyanús ügyeinek vizsgálatát, amelyben szabálytalanságokat tárt fel, a felek végül egy 8,75 millió dolláros (2,6 milliárd forintos) büntetésben állapodtak meg, megegyezéssel zárták az ügyet. A magyar hatóságok azóta nyomoznak, hiába az amerikai jelentések, lassan egy év alatt sem zárta le az ügyészség a vizsgálatot.
Szerző(k): Szabó DánielIsmét letartóztatták a Wirecard volt vezérigazgatóját. A nyomózóhatóság szerint a német mintacég összeomlásához vezető csalássorozat már jó 5 éve folyik.
Szerző(k): Lovas-Romváry András