Az adóhatóság egyik milliárdos szoftverbeszerzését találhatta annyira gyanúsnak a Microsoft amerikai anyacége, hogy szerződést bontott több magyarországi partnerével is. A szerződést nem sokkal a kitiltási botrány kirobbanása előtt kötötték, emiatt kezdődhetett vizsgálat, amelybe pletykák szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségét is kérték.
Szerző(k): Szakonyi Péter, Szabó DánielDonald Trump amerikai elnöknek nem sikerült elérnie az elnökségéről szóló, volt főtanácsadója, Steve Bannon közreműködésével készült könyv betiltását.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgyetlen pályázó volt a nettó 13 milliárd forintos közbeszerzésen, amelyen az dőlt el, hogy melyik cég szállíthat segélycsomagokat éhező magyaroknak egy Európai Unió által finanszírozott program keretében - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaKárvallottak tettek tanúvallomást a karcagi álbróker, Dobrai Sándorné perének idei utolsó, csütörtöki tárgyalási napján a Szolnoki Törvényszéken. A csütörtökre beidézettekkel együtt a november 6-án kezdődött büntetőügyben eddig húsz tanút hallgatott meg Nádor Zoltán tanácsa.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA brókercégek csődje miatt károsultak pertársasága keresetet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte a pertársaság képviselője a P and P Gazdasági Tanácsadó Kft. az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA brókercégek csődje miatt károsultak pertársasága keresetet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellen a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön - közölte a pertársaság képviselője a P and P Gazdasági Tanácsadó Kft. az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterSzemélyesen fordult Tarlós István főpolgármesterhez Papcsák Ferenc, a BKK felügyelő-bizottságának elnöke mert aggályosnak tartja a BKK és T-Systems közötti, az online jegyvásárlási rendszerre vonatkozó szerződések egyes részeit, s nem zárta ki, hogy feljelentést tesz - értesült a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóReagált az Ikea-csoport arra a hírre, mely szerint az Európai Bizottság adócsalás miatt vizsgálatot indított, a holland Inter Ikea Systems B.V. vállalat ellen. Az EB szerint utóbbi az áruházlánc leányvállalata, ám az Ikea szerint nem hozzájuk tartoznak.
Szerző(k): K. Kiss Gergely