A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító bizonyítási eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben - adta hírül a főügyészség.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MNB kivételesen sikeresen működött 2015-ben, mert a kormány és a jegybank stratégiai szövetségben, összehangoltan, koordináltan tevékenykedett - jelentette ki Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlésben az által vezette intézmény 2015-ös évéről szóló üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában.
Szerző(k): Domokos LászlóNyolc gyanúsítottja van eddig a három éve rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás által hátrahagyott teherautónyi dokumentum alapján költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indult nyomozásnak. Valamennyiüket közokirat-hamisítással gyanúsítják, és egyikük sem közszereplő - tudta meg a Nagy Andreától, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóSzlovákia és Magyarország után Csehországnak is elege lett: az agrárminiszter szerint a multinacionális élelmiszerkereskedő cégek rosszabb élelmiszert adnak el a kelet-európai régióban - írta a Portfolio a Reuters beszámolója alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatója, a Kulcsár Attila nevével fémjelzett brókerbotrány sikkasztással vádolt harmadrendű vádlottja, Rejtő E. Tibor hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt – tudta meg a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos ErikaA Quaestor-perben a szakértői vélemény kizárásáról hozott bírósági végzés ellen a Fővárosi Főügyészség nem tud jogorvoslattal élni, csak egy majdani ügydöntő határozat elleni fellebbezésben tudja az érveit kifejteni - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel. A főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Törvényszék figyelmen kívül hagyta a Fővárosi Ítélőtábla határozatát a szakértői vélemény felhasználhatóságáról, és ez a későbbiekben az elsőfokú ítélet hatályon kívüli helyezését is eredményezheti.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Quaestor-ügyet tárgyaló bíróság kizárta a bizonyítékok közül azt a szakvéleményt, amit részben a korábban már összeférhetetlenség miatt jogerősen kizárt igazságügyi pénzügyi szakértő írt, közösen egy másik szakértővel - számolt be a 444.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóHázkutatást tartottak a panamai hatóságok a nemzetközi offshore-botrány főszereplőjévé vált Mossack-Fonseca ügyvédi irodánál, és mindkét tulajdonost őrizetbe vették - írta a Süddeutsche Zeitung című német napilap híre alapján a MTI.
Szerző(k): Domokos László