A Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta a Buda-Cash-ügyben érintett három ember előzetes letartóztatását - közölte a törvényszék sajtóosztálya.
Szerző(k): MTIA kormányszóvivő szerint nem a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) döntötte be Quaestort, mert a tárca állampapírokat és „nem piacképes értékpapírok” tartott a Quaestornál – vagyis ezek kivonása a cég likviditását nem befolyásolta – mondta Giró-Szász András.
Szerző(k): EconomxAz ellenzéki pártok sorra jelentették be, hogy bennfentes kereskedelemmel való visszaélés miatt tesznek feljelentést a Quaestor-ügyben.
Szerző(k): MTI, EconomxLegalább három önkormányzat is érintett a brókercégek csődjében úgy, hogy értékpapírban lévő vagyonukat a Buda-Cashnél vagy a Hungária Értékpapírnál tartották.
Szerző(k): EconomxA Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait, köztük \"a hatalmukkal visszaélő\" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más felelősök magánvagyonát is, majd ebből a vagyonalapból kártalanítanák a károsultakat - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt hétfőn az M1-nek nyilatkozva.
Szerző(k): MTIAzok a befektetők, akiknek biztosítás alá eső követelésük áll fenn a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben jövő péntektől egy évig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva) - közölte az alap pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): MTIA Fidesz a jövő héten nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely szerint a brókercégek vezetőinek teljes személyes vagyonukkal kell felelniük a kártalanításért.
Szerző(k): MTICsaknem 10 milliárd forint ragadt bent két befektetési alapkezelő alapjaiban a brókerbotrányok miatt - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): Economx