Megtartotta alakuló ülését a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) kedden, a háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt munkáltatói szövetség, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői foglalnak helyet - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA felcsúti székhelyű R-Kord Építőipari Kft. építheti meg Budapesten a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között a harmadik vágányt, nettó 9 milliárd 488 millió forintért. A becsült ellenérték 8 milliárd 339 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaBudapest I. kerületében változtatnak a lakásbérleti-szerződéseken, a parkoláson, áthangolják a turizmust, felülvizsgálják a Matolcsy-féle doktori iskola szerződését, és megújul a Fő utca is - derül ki V. Naszályi Márta polgármester 444.hu-nak adott interjújából.
Szerző(k): Szász PéterNem állt le a budapesti Városligetben az új Nemzeti Galéria építésének előkészítése annak ellenére, hogy a kormány azt ígérte, hogy nem épül fel olyan épület a területen, amelyet az új budapesti városvezetés nem szeretne. A budai Várból a kormányzati építkezések miatt költöztetnék új épületbe a Nemzeti Galériát és a Széchényi Könyvtárat.
Szerző(k): Komócsin SándorFakidőlések miatt jelentős késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Szeged és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalakon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese hétfő este az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő évet zártak a magyarországi szállodák tavaly: a kelet-közép-európai régióban a második legmagasabb volt az egy kiadható szobára jutó nettó szobaár-bevétel (Revpar) mutatója Ausztria után - tudatta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) hétfői közleményében az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKarácsony Gergely főpolgármester az autósokat és a gyalogosokat is arra kéri, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBalatonszemesi, szántódi üdülők mellett a korábbi MÁV-székházra keres vevőt az állami vagyonkezelő.
Szerző(k): Csernátony Csaba