A volt főpolgármester szerint Szentkirályi Alexandránál jobb jelöltet nem indíthatna a Fidesz a főpolgármesteri címért.
Szerző(k): S. A. S.Pest legnagyobb barnamezős területe a főváros revitalizálásának és a XXI. századhoz igazításának a kulcsa lehetne, ehhez azonban nem a befektetői magánérdekeknek kellene kizárólagosan meghatároznia Rákosrendező jövőjét. Vitézy Dávid városmobilitási szakértő szerint lenne mit eltanulnunk Bécstől ezen a téren is. Az érintett területet a MÁV-nak nyár végéig ki kellene pucolnia, ám egyelőre még azt sem tudni, hogy a két és fél évtizede leégett sportcsarnok törmelékei között van-e veszélyes hulladék – merthogy az egykori BS romjai is ott vannak valahol a föld alatt. Időközben megérkeztek a felmondólevelek is a bérlőkhöz, akik 30 napot kaptak, de a MÁV igyekszik nekik segíteni. Az Economx „Megörökölt ipar” című cikksorozatának első része.
Szerző(k): Horváth Tibor, Károly Gábor, Nagy TamásA kormánypárt budapesti választmánya egyhangú döntéssel szavazott bizalmat Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, hogy ő lehessen a főpolgármester-jelöltjük.
Szerző(k): Horváth TiborBudapest más rozsdaövezeti területeinek későbbi beépítésére is hatással lehet, miként valósul meg a rákosrendezői fejlesztés – mondta a főpolgármester.
Szerző(k): Horváth TiborBudapesten a megszokott hulladékszállítási rend szerint dolgozik az FKF. Március 15-16-án valamennyi, vasárnap pedig az öt kiemelt forgalmú hulladékudvar várja a lakosokat.
Szerző(k): Gulyas ÁbelSulyok Tamás még nem adta fel a dél-alföldi társasházi lakását.
Szerző(k): T. E.Azt ígérte a BKK, hogy megszünteti a havi diákbérletet, de a magyar diákok számára nem mindegy, hogy melyik gombra nyomnak a jegy és a bérletkiadó automatán vagy a Budapest GO menüjében.
Szerző(k): L. K.A helyzetért egyértelműen a közlekedés, az elöregedett járműpark a felelős.
Szerző(k): T. E.