Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki Mun Dzse Innek, a Koreai Köztársaság elnökének a Budapesten történt dunai hajóbaleset miatt, amelynek több koreai állampolgár esett áldozatául.
Szerző(k): Szabó DánielKét rögzített kamera is felvette a balesetet.
Szerző(k): Szabó DánielVárkonyi Gábor autóipari szakértő szerint korai, ugyanakkor szükséges az Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású dízelüzemű járművek forgalomból való kitiltása Budapesten szmogriadó esetén - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz épülő Puskás aréna környezetének rendezésére, a 2020-as foci Eb megrendezéséhez szükséges kiegészítő munkákra újabb, több milliárd forintos megrendelést kapnak a stadion fővállalkozói, a Magyar Építő és a ZÁÉV. A régi stadion bontásával, az új tervezésével és építésével, valamint a Puskás kiállítási központtal együtt a kiadás már meghaladja a 160 milliárd forintot. A stadion nyitómérkőzése november 15-én lehet.
Szerző(k): Domokos ErikaElfogadta a 2030-ig szóló fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiát, a Budapesti mobilitási tervet (BMT) a Fővárosi Közgyűlés szerdán - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint hétmilliárd forintot biztosítanak arra, hogy a fővárosi önkormányzat megszerezze a Rác fürdő és a hotel épületének tulajdonjogát a felszámolási eljárás során - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegszünteti a névadó osztrák cég a Red Bull Air Race-t: már az idei szezonból a lekötött futamokat még megrendezik. Az korábban eldőlt, hogy Budapesten 2019-ben már nem dübörögnek a repülőmotorok, de a mostani döntéssel az egész sorozatot befejezik.
Szerző(k): Szabó DánielKomplett árvízvédelmi rendszert építenek ki a budapesti Hajógyári-szigeten, és itt létrehozza a kormány a Kovács Katalin Kajak-Kenu Sportakadémiát.
Szerző(k): Csernátony Csaba