Bár a Balaton még mindig a második legfontosabb idegenforgalmi régió Magyarországon és ezt a pozícióját semmi sem fenyegeti, tavaly a turizmusbeli részesedése nagyot esett.
Szerző(k): Szász PéterMódosíthatja a szmogriadóról szóló rendeletet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, az erről szóló előterjesztés bővítené a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét.
Szerző(k): MTIAz előremenekülés utolsó fázisában került Budapest a 2016-os költségvetés tervezete szerint. Érdemi fejlesztések nincsenek, a felújításokhoz a vagyon felélése és hitelfelvétel szükséges. A sanyarú helyzetet a főpolgármester jegyezte költségvetési terv sem igyekszik szépíteni, láthatóan nem bánták, hogy a kormánynak címezve helyekén vastagon fogott a ceruza. Az idei hiány 85 milliárd forint lesz.
Szerző(k): Papp ZsoltA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 352,48 pontos, 1,54 százalékos csökkenéssel, 22 536,03 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): MTIA BKV megpróbálja fejlesztéssé felturbózni a hármas metró felújítását, hogy uniós támogatásból fizethessék a költségeket. A siker kétséges, ám Tarlós István főpolgármester szerint az M3-as felújítása akkor sem marad el, ha nem kapnak hozzá EU-s forrást.
Szerző(k): EconomxA Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bitcoin használatának kockázataira figyelmeztetett azt követően, hogy szerdán a Budapest Taxi és a bitcoin elfogadóhálózatát működtető és fejlesztő CoinPay Zrt. bejelentette, februártól bitcoinnal is lehet fizetni a Budapest Taxi flottájában.
Szerző(k): MTIFebruártól akár bitcoinnal (virtuális, digitális fizetőeszköz) is lehet fizetni a Budapest Taxi flottájában, köszönhetően a CoinPay Zrt. szolgáltatásának - jelentették be a taxitársaság és a bitcoin elfogadó hálózatát működtető és fejlesztő CoinPay Zrt. közös tájékoztatóján.
Szerző(k): MTI-EcoA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,58 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Szerző(k): MTI