Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn közzétette a 2022-es téli olimpia rendezésére pályázók rövidített listáját, megkezdődtek a találgatások az ezt követő téli és nyári játékok lehetséges rendezőiről. Vannak olyanok, akik óvnák városukat az sporteseménytől.
Szerző(k): EconomxEgy friss előrejelzés szerint 53 év, három hónap, három hét, négy nap és 12 óra múlva fogy ki a világ olajkészlete. Ez hét hónap és négy nappal hosszabb idő a korábbi becslésben szereplőnél.
Szerző(k): EconomxMódosította a távhőrendeletet a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén, e szerint a Budapest területén működő távhőszolgáltatók a hőellátási módtól függetlenül kötelesek megfizetni a Főtáv Zrt.-nek az általános hődíjtarifát.
Szerző(k): MTIAz MSZP közös jelöltek indítását javasolja a baloldali pártoknak Budapesten az önkormányzati választáson - jelentette be az ellenzéki párt.
Szerző(k): MTITöbb mint száz előterjesztést tárgyalhatnak meg a Fővárosi Közgyűlés jövő hétfői ülésén, amelyen sok más mellett dönthetnek a 3-as metró rekonstrukciójának előkészítő tervezéséhez kapcsolódó megállapodásról, a távhőrendelet módosításáról, a városligeti építési szabályzat elfogadásáról, valamint az Újköztemető kijelöléséről a szociális parcellák létesítésére.
Szerző(k): MTIJúnius 30-ig még lehet jelentkezni üres üzletek ingyenes üzemeltetésére a fővárosban a Nyitott Üzletek Fesztiválja elnevezésű program keretében - írta a Napi Gazdaság.
Szerző(k): MTIMűszaki okok miatt csak a Vörösmarty tér és az Oktogon között közlekedik várhatóan több napig a kisföldalatti Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel csütörtökön.
Szerző(k): MTIA fővárosi önkormányzat beruházásainak finanszírozásához összesen 20 milliárdos hitelt vesz fel az OTP Banktól. A hitelre a hiányos költségvetés miatt van szükség.
Szerző(k): Economx