Négy körzeti és egy helyi budapesti közösségi rádiós frekvencia pályázatának tervezetét jelentette meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) honlapján - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
Szerző(k): InforádióMegváltozik sok autóbusz- és villamosjárat útvonala május elsején - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
Szerző(k): MTIA startupoknak inkább a belvárosban a helye, mintsem egy városszéli garázsban – hangzott el a Napi.hu Innovációk: lépés- és szemléletváltás az ingatlanpiacon elnevezésű konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTavaly újabb 52,3 milliárd forintos pénzmaradvány keletkezett a fővárosi önkormányzat költségvetésben, így immár 119,2 milliárd forintot görget maga előtt Budapest. A 2013-as költségvetés elszámolásáról a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén döntenek a képviselők.
Szerző(k): Papp ZsoltIdén az első negyedévben az irodapiaci kereslet összesen 57,2 ezer négyzetméterre rúgott, ez 2012 első negyedéve óta a legalacsonyabb volumen - közölte a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). Az összes bérelt területből 37,2 ezer négyzetmétert új bérlők foglaltak el. Az üres területek aránya 0,1 százalékponttal növekedett 2013 utolsó negyedévéhez képest.
Szerző(k): EconomxEurópában a befektetők optimizmusa töretlen, tavaly a kontinens ingatlanbefektetési piaca 29 százalékkal 166 milliárd euróra nőtt. A hagyományosan erős londoni, párizsi és német nagyvárosok mellett az ír, olasz és spanyol lehetőségek, illetve a közép-európai térség iránt is nő az érdeklődés, a trendből a budapesti ingatlanpiac is profitálhat - derült ki a CBRE 8. alkalommal megrendezett éves ingatlanbefektetési reggelijén.
Szerző(k): EconomxVitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint a BKK jogszerűen folytatta le a trolibuszok vásárlására kiírt közbeszerzési eljárást; a BKK érthetetlennek és szakszerűtlennek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) döntését.
Szerző(k): MTIJogsértő volt, hogy a baloldali összefogás jelöltjének plakátját eltávolították a XVII. kerületi Pesti út villanyoszlopairól - állapította meg pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Szerző(k): MTI