Minimális mértékben emeli a nem lakossági távhőszolgáltatás hődíjait a Főtáv augusztus 1-jével.
Szerző(k): MTI-EcoCsaknem kétórás megbeszélést folytatott az IMF és az EU delegációjával csütörtökön Tarlós István főpolgármester a városházán.
Szerző(k): NAPIA fővárosi tömegközlekedésről, illetve annak finanszírozásáról egyeztetne a városházával a Nemzetközi Valutaalap – tudta meg a Magyar Hírlap.
Szerző(k): NAPIDiák- és vállalkozásfejlesztési központ nyílik októberben a főváros VIII. kerületében; a Horánszky utcai létesítmény szabadidős színtérként és vállalkozói inkubátorházként is működik – tájékoztatott Becskei-Kovács Barbara, a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): MTIAz agglomeráció továbbra sem veszít vonzerejéből, kivéve a fejlesztésekben lemaradt településeket. A kitelepülő családok ma már tudatosan mérlegelik az elővárosi lét előnyeit és hátrányait, s választáskor kérik a zöldkártyát is.
Szerző(k): Szilágyi EtaMivel a főváros eddig nem tette lehetővé az épület műszaki átadás-átvételét, így az jelenleg is építési területnek minősül, ahol a kivitelezők jogszerűen tartózkodnak.
Szerző(k): Szepesi AnitaÖt év óta idén érezhető először fellendülés a hostelpiacon − mondta lapunknak Bényi Árpád, az Interflat Hostel és Apartmanház tulajdonosa. A hosteleket nemcsak az alacsony árak, hanem a sajátos hangulat miatt választják a látogatók. Jellemzően az európai körútra induló hátizsákos turisták foglalják el a 10-20 eurós szálláshelyeket.
Szerző(k): Ámon KataNem tudni, hogy a főváros honnan pótolja majd a dugódíj bevezetéséből tervezett 20 milliárd forintos bevételt. Állami beavatkozásra is szükség lehet ahhoz, hogy Budapest fizetőképes maradjon.
Szerző(k): Tóth Kata