A taxidrosztok használatának jogosultságát és a teherautók behajtási engedélyeit is fokozottan ellenőrzik a budapesti közterület-felügyelők 2012-ben.
Szerző(k): MTINem csak a BKV nyomaszthatja a fővárosi honatyákat, az elmúlt évhez képest jóval kevesebb adó- és díjbevétel mellett kellett megtervezni a 2012-es fővárosi költségvetést.
Szerző(k): Tóth KataMár 2010 februárjában átfogó tervezet készült arra, milyen feltételekkel és hogyan működtethető a visszaállamosítás után a Malév, derül ki az Index birtokába került megvalósíthatósági tanulmányból. A megrendelő hivatalosan még a Malév volt, de a tanulmány valójában a kormány visszaállamosítási döntését volt hivatott megalapozni: az anyagot a Fidesz is megkapta, és annak ismeretében támogatták informálisan a visszaállamosítást. A tanulmány világosan felhívta a figyelmet arra is: egy új cégnek a Malév-csőd másnapján el kell indulnia, különben a konkurencia rárepül a profitot termelő útvonalakra.
Szerző(k): Index.huA fővárosi közgyűlés tegnap zárt ülésen tárgyalta a Fővárosi Vízművek Zrt. külföldi befektetők kezében lévő 25 százalékos részvénycsomagjának visszavételéről szóló előterjesztést, amely a \"Mandátum kiadása a Fővárosi Vízművek Zrt. részvényeseivel kötött befektetési jogviszonyok megszüntetésére\" címet viselte.
Szerző(k): Leszák TamásA Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése nyomán részben változnak a parkolási feltételek Budapesten: nagyobb kedvezményt kaphatnak az elektromos meghajtású járművek, a Rákóczi téri mélygarázsban pedig fizetni kell majd a parkolásért. Az erről szóló rendeletet 23 képviselő támogatta, 8-an tartózkodtak.
Szerző(k): InforádióElfogadta a Fővárosi Közgyűlés Budapest 2012-es költségvetését, valamint a 2012 és 2015 közötti időszakra vonatkozó finanszírozási prognózist.
Szerző(k): MTIÚjabb per elé nézhet a budapesti önkormányzat, ha továbbra is mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a Fővárosi Vízműveket nyomott áron vegye vissza - írja a Népszabadság. A Suez és a vele együtt mozgó RWE legalább az egykori vételárat meg szeretné kapni.
Szerző(k): NAPI