A terminálokhoz közeli nagy parkolót építkezés miatt két évig nem használhatják az utasok, a terminálhoz közeli Holiday-ban viszont 3000 forint helyett 12 ezerre emelkedett a napidíj .
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Budapest Airport az elmúlt 3 év során közel felére csökkentette az egy utasra számított szén-dioxid kibocsátását - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön .
Szerző(k): Szász PéterHáromszor olyan gyorsan nő a budapesti repülőtér forgalma, mint az uniós átlag – ezt mutatják az első negyedév adatai. 2011-ben sikerült túlszárnyalni a tízmilliós utas számot, idén pedig már a tizenötmillióhoz is közel lehet a Liszt Ferenc repülőtér utasforgalma - írja a hirado.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA budapesti repülőtér megkapta a IATA regionális tréningpartner címet, így a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) képzéseinek egy részét Budapesten tartják meg - tájékoztatta a légi szövetséggel kötött megállapodásáról a Budapest Airport az MTI-t pénteken.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb budapesti járatát törölte az Air France és a Lufthansa kedden, mindkét légitársaság dolgozói sztrájknapot tartanak - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBeperelte a budapesti repülőteret az olasz csomagfóliázó - írja az Index.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA parlamenti választás előtt akarja blokád alá venni az egyik taxisegyesület a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret. A Magyar Nemzet birtokába jutott elektronikus körlevél szerint az Európai Taxisegyesület a szavazás előtt két nappal, április 6-tól akarja lezárni a ferihegyi légikikötőhöz vezető utat, egészen vasárnap reggelig.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA sajtóban több forrás is névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a biztonsági szolgálat tagjai is érintettek lehetnek az elmúlt hetekben témává vált reptéri lopásoknak. A Budapest Airport viszont határozottan cáfolja ezt.
Szerző(k): Szabó Dániel