Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoknál is nagyobb, az egy évvel korábbit 159 százalékkal meghaladó 68,454 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2017 utolsó negyedévében, így a csoport éves adózott eredménye 281,339 milliárd forint lett, szemben az előző évi 202,452 milliárddal.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 380,75 pontos, 1,00 százalékos emelkedéssel, 38 620,84 ponton zárt hétfőn - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEmelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 138,87 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 818,55 ponttal, 2,14 százalékkal magasabban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Budapesti Értéktőzsdén péntek délelőtt iránykeresésre, délután élénkülésre számítanak az elemzők.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA BÉT 13 kategóriában jutalmazta 2017 kiemelkedő teljesítményeit a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) idén is folytatja a magyar tőkepiac építését, fejlesztését, ami fontos összetevője egy tartós versenyképességi fordulatnak - mondta Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMindössze egy cég, a SET Nyrt. részvényeit engedte ki a karanténból a szokásos felülvizsgálat során a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Hétfőn több mint 50 százalékkal ugrott is a társaság részvényeinek árfolyama.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA vállalat alaptőke-emelésének lehetőségéről is döntött az Altera Nyrt. rendkívüli közgyűlése, így a társaság igazgatósága a következő egy évben maximum a hússzorosára emelheti fel a BÉT-en jegyzett vagyonkezelő jegyzett tőkéjét. A menedzsment emellett jelezte, hogy előkészítés alatt áll a vállalat hosszú távú stratégiájának kialakítása.
Szerző(k): Lovas-Romváry András