A jövő évtől több ponton szigorodnak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok - jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.
Szerző(k): Szász PéterElindult útjára a Heves megyei Tarnaleleszen Magyarország első, négy keréken guruló bankja, ami a Takarék-csoport innovációja.A mozgó bankfióknak kialakított és ATM-mel felszerelt kisbuszban első körben 11 kis magyarországi településen váltak elérhetővé a takarékok termékei és szolgáltatásai. Később azonban az ország bármely pontján felbukkanhat e speciális jármű, elsősorban olyan távoli, kis lélekszámú helyeken, ahol nincs, vagy eddig még soha nem is volt bankfiók - jelentette be a társaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy magyar-iráni üzletről számol be a perzsa ország gazdasági sajtója. Az Ikarus nem csupán visszatérhet régi exportpiacára, hanem közös buszgyártásba is kezdhet egy ottani partnerrel. A magyar cég szaktudásával járul hozzá az üzlethez.
Szerző(k): Komócsin SándorUkrajnában akadozik a közlekedés a kivándorlás miatt. A teherautó- és autóbuszsofőrök Lengyelországban, Európa egyik legnagyobb szállítmányozó országában próbálnak szerencsét.
Szerző(k): Barabás JúliaRendezvény miatt módosított útvonalon közlekedik szombaton a 105-ös busz és a kisföldalatti menetrendjében is lesznek változások - közölte kedden a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterEgyedüli ajánlattevőként a Volánbusz Közlekedési Zrt. nyerte az előre tervezett zavarok esetén, a vasúti személyszállításra kiírt tendert, amelynek a keretösszege nettó 9,8 milliárd forint.
Szerző(k): Németh GézaMiközben az optimálisnál kevesebb buszvezető dolgozik a BKV-nál, a metrópótló járatok vezetéséhez újabb sofőrökre van szükség. Hogy pontosan mennyire, azt még csak most számolgatják, miközben néhány hét múlva indul az M3-as első szakaszának felújítása.
Szerző(k): Komócsin SándorTriatlonverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapesten, több BKK-járat menetrendjében is változások lesznek.
Szerző(k): Domokos Erika