Utazás címén a legtöbben autós vagy repülős megoldásban gondolkodnak, miközben vonatra pattanva akár spórolhatunk is, ráadásul az egyik legzöldebb módszer is ez. Összegyűjtöttük, hova lehet és érdemes Budapestről eljutni vonattal.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz osztrák ingatlanpiac is jelentősen fékezett tavaly az emelkedő kamatok, az infláció és az energiaárak miatt. Nagy visszaeséssel azonban nem számolnak, a kínálat ugyanis szűkös, a kereslet pedig nagy.
Szerző(k): EconomxAz EKB állítólag megpróbál nyomást gyakorolni a Raiffesenre, hogy vonuljon ki Oroszországból. El akarják kerülni, hogy bajba kerüljön a bank, az esetleges amerikai szankciók viszont az egész euróövezetben komoly következményekkel járnának. Az osztrákok állítólag időhúzásra játszanak.
Szerző(k): EconomxAz extraprofitadó bevezetése után a légitársaságok beépítették a költségeiket a Magyarországról induló gépek jegyáraiba, azonban a Bécsből elstartoló járatokra már a budapesti negyedéért is vásárolhatunk repülőjegyet.
Szerző(k): EconomxCsak a tavalyi évben 1367 új magyar diákot írattak be osztrák intézményekbe. Olyan tempóban nő a számuk, hogy néhány éven belül a magyar lehet a legnagyobb kisebbség Ausztriában.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA pandémia utáni világban, amikor változatlanul hódít a távmunka, valamint a hibrid munkavégzés, a munkavállalók jóléte és kényelme még sosem volt ennyire fontos. A Forbes idei Work-Life Balance Indexéből, azaz munka-magánélet mutatójából kiderült, hogy mely városokban a legjobb ma munkavállalónak lenni.
Szerző(k): EconomxMilliós bécsi átlagfizetésből sörözni Pozsonyban, mellé olcsó belgrádi cigarettát szívni, majd 550 forintos román benzint tankolva hazaautózni a kisrezsijű bukaresti lakásba. Anyagi szempontból ilyen lenne az ideális mindennapos élet ezen a vidéken. Az olcsó ukrán árakat nyilvánvaló okokból most figyelmen kívül hagytuk. Lehet böngészni, lehet csodálkozni. Ja, és kíváncsiságból kikértük a ChatGPT véleményét is a kérdésről.
Szerző(k): Sánta AndrásMagyarországgal ellentétben Ausztria lakossága tavaly tovább növekedett. Ez elsősorban a bevándorlásnak, azon belül is fele részt az ukrán menekülteknek köszönhető, de nőtt a magyarok száma is. Már közel százezer magyar állampolgár lakik a szomszédos országban.
Szerző(k): Economx