Az öt magyar szakszervezeti konföderáció is támogatja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) július 31-ei, a Hősök terére tervezett demonstrációját - jelentette be a konföderáció. Az egészségügyi szakdolgozók úgy érzik, hogy a döntéshozók nem hallgatták meg kéréseiket a bérrendezéssel és az új szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban, amely rájuk terheket rak, míg az orvosok béremelést kapnak.
Szerző(k): Domokos ErikaA fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1407 forint volt a második negyedévben, 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1352 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy összegben hathavi fizetésüket kapnák meg a rendvédelmi dolgozók 2022 elején, amely mintegy 178 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. A lépés célja az lehet, hogy elejét vegyék a tömeges leszerelésnek, hiszen a szolgálatban állók java részének illetménye még mindig jelentősen elmarad az átlagkeresettől. Elbizonytalanító azonban, hogy a pluszpénz kifizetését 5,5 százalékos GDP-növekedéshez kötnék, és feszültséget okoz, hogy az állomány közel 30 százalékát kihagynák a programból. Eldőlt az is, hogy a rendvédelmi illetményalapot nem emelik fel, némi keresetemelkedésre azonban sor kerülhet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHárom évre szóló bérfejlesztésről egyezett meg az MVM-cégcsoport menedzsmentje az érdekképviseletekkel - közölte az állami energiaszolgáltató vállalat az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA tizenhárom éve változatlan 28 500 forintos nyugdíjminimum 70 ezer forintra történő emelésére tett ígéretet kedden az MSZP társelnöke, frakcióvezetője, aki közölte azt is, a pártja honlapján található kalkulátorral mindenki kiszámolhatja, hogyan emelkedne a nyugdíja az Orbán-kormány leváltása után.
Szerző(k): Domokos ErikaHatékony, környezetkímélő és versenyképesen működő, egységes magyar vasút kialakítását, valamint vasútszakmai minimálbér-rendszer létrehozását sürgeti a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). A szervezet elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány, más országok gyakorlatához hasonlóan a szakszervezetekkel közösen tervezze meg - írták közleményükben.
Szerző(k): Szepesi AnitaVegyes indexálás helyett csak inflációkövetés, rokkantnyugdíjak, rugalmasság megszüntetése, nyugdíjjárulékplafon eltörlése – milliós nyugdíjak megjelenésének megteremtése, miközben a legkisebb nyugdíjak összege 28 500 forint, a bérek és a nyugdíjak közötti különbségek mértékadó növelése a nyugdíjak és a nyugdíjasok kárára - sorolja a Nyugdíjas Szervezetek Együttműködési Tanácsa (Nyuszet), amely közleményben foglalta össze, hogyan nehezítette meg az elmúlt 12 év Fidesz kormányzás a nyugdíjasok életét.
Szerző(k): Szepesi AnitaKözel négy hónap elteltével reagált az egészségügyért is felelős minisztérium az egészségügyi szakdolgozók kamarájának béremeléssel kapcsolatos megkeresésére. A csupa nagybetűvel írt válaszlevélben Latorczai Csaba közigazgatási államtitkár így ír: "béremelés témakörében a jövőben is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a kamarák részéről felmerülő kérdések áttekintésére sor kerüljön.", majd részletezte a béremelések eddig lépcsőit.
Szerző(k): Szepesi Anita