Egy év múlva vezethetik be azt az egységes bérletrendszert, amelynek segítségével Budapest környékéről egyetlen bérlettel utaznak majd a fővárosba a vasutat, a Volán-buszokat és a HÉV-et igénybe vevők.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Innovációs és Technológia Minisztérium elrendelése alapján a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a januárban érvényes diákbérletek visszaváltásakor eltekint a kezelési költség felszámításától, amennyiben az igényt január 18-ig benyújtják.
Szerző(k): Rácz GergőA MÁV új internetes jegyértékesítési felületén kétféle, korábban meglévő funkció is hiányzik. A december 13-tól elérhető új felületen nem lehet bérletet vásárolni, és olyan jegyet sem lehet venni elektronikusan, amit aztán az állomásokon elhelyezett automatáknál tudna átvenni, egy kód beütése után.
Szerző(k): Rácz GergőHivatalosan is része lett az Európai Unió következő hétéves költségvetésének, így a koronavírus járvány után mintegy 400 millió eurós (143 milliárd forintos) keretből újraindul az európai fiatalok ingyenes vonatbérlet-programja - jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, a DiscoverEU-program mentora.
Szerző(k): Szabó DánielAz újévben hetedikéig jók a decemberi helyközi bérletek.
Szerző(k): Szabó DánielIngyenesen kaphatnak Budapest-bérletet a munkába járó emberek, de ennek sajátos szabályrendszerét egy állásfoglalásban egyértelműsítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy a munkáltatóknak mikor is adómentes a jutatás, vagy mikor kell kötelezően adnia az érvényes közlekedési szelvényt.
Szerző(k): Szabó DánielAz első adatok szerint több mint négyezer, a veszélyhelyzeti intézkedések nyomán feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Csernátony CsabaA rendőrség évente 27 millió forintért bérel luxusautókat Áder János köztársasági elnök, a miniszterek, valamint az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökének szállítására hivatkozva, az érintettek azokban az autókat alig használják - tudta meg a Népszava.
Szerző(k): Szász Péter