Az újonnan bevezetett tőzsdeindex felülvizsgálatát negyedéves gyakorisággal végzi majd a BÉT.
Szerző(k): Zádori BenceA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,23 pontos csökkenéssel, 65 769,52 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan gyengült. A BUX 108,95 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 65 769,75 ponton, újabb történelmi rekordon zárt pénteken.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 786,77 ponttal, 1,21 százalékkal emelkedett a héten a múlt pénteki záráshoz viszonyítva, így 65 769,75 ponton fejezte be a hetet. Az összforgalom 37,747 milliárd forintról 49,618 milliárd forintra nőtt heti összevetésben, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.
Szerző(k): Németh TamásA BUX jegyzése alig változott a pénteki nyitáskor. Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a nap folyamán emelkedés várható, amelyet segíthet a pozitív nemzetközi befektetői hangulat és a Mol kedvező jelentése is.
Szerző(k): Vermes ÁdámBár egy sor körülmény, egyebek között a kiszámíthatatlan adópolitika és a kormányzati elvonások miatt csökkent az adózás előtti eredménye.
Szerző(k): T. E.Új történelmi csúcson zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,10 pontos csökkenéssel, 64 999,35 ponton nyitott csütörtökön.
Szerző(k): EconomxA tőzsdén a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, a BUX enyhe emelkedéssel zárta a napot.
Szerző(k): Vermes Ádám